Birkapörkölt a bázison

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egy éve alakult meg Békéscsabán, azóta működik tagszervezete Sarkadon, Orosházán, Medgyesegyházán, Dévaványán, Hajdúhadházon, Köröstarcsán, Mezőtúron és Zagyvarékason.

A közhaszú egyesület célja bűncselekmények elkövetésének megelőzése, a tulajdon védelme érdekében az állampolgárok összefogása, a vagyonvédelem javítása. Hajdúhadházon ezekben a napokban szolgálatot teljesít a békéscsabai tagság egy része is Csákvári Lajos alelnök vezetésével. Az ötven év körüli férfi jelenleg munkanélküli.

Amikor azt kérdem tőle, hogy állástalanként honnét volt pénze Békéscsabáról Hajdúhadházra utazni, Csákvári Lajos azt mondja: korábban kamionsofőr volt, alkalmanként egy-egy fuvart ma is bevállal. Nyolc évig Olaszországban dolgozott, 2009-ben jött haza, azóta nincs hivatalos állása. Azért állt be polgárőrnek, mert nem tetszik neki, ami Magyarországon folyik. „Sofőr vagyok”, mondja, „sok minden rosszat láttam, amin változtatni kéne”.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon járőröző tagjainak összetétele vegyes: van köztük diák, kőműves, akad jogász végzettségű nő, és van több nyugdíjas rendőr és katona is. Büszkék rá, hogy a helyiek anyagi és természetbeni juttatásokkal látják el őket: egyikük azt mondja, egy helybéli néni kétszázötven pogácsát sütött nekik, egy gazdától birkát és disznóhúst kaptak, egy vállalkozótól pedig pénzt az üzemanyagra.

A városban tizenkét magánháznál ajánlottak föl nekik elhelyezést két hétre, ezenkívül az egyesület berendezett – mint elnevezték – két „bázist” is. Az egyik a főutcán van, az önkormányzat emeletes vendégházában, amelyet hivatalosan kibéreltek a városházán. A másik „bázis” az Irinyi utca végén található, a zsidó temető mellett. Ez egy családi ház, amelynek kapujában szabályos őrséget adnak, bemenni nem lehet. A udvaron bográcsban birkapörkölt és babgulyás fő. Az egyesület tagjai azt mondják: az adakozásból és a vendéglátásból is látszik, hogy a helyi lakosság szimpatizál velük. Sokan arra kérték őket: jó lenne, ha maradnának még egy hónapig.

Békéscsabán alakult az egyesület
Békéscsabán alakult az egyesület
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.