Egy országban, ahol kezd hivatalos nyelv lenni az újbeszél, azon sem kell csodálkozni, hogy a „tanítás szabadsága" mostantól egész pontosan azt jelenti: a közoktatásban nem lehet bármit tanítani.

A kisebbik kormánypárt teljes zsarolási potenciálját latba vetve érte el, hogy az alkotmány megszavazásra váró tervezetébe a „tanítás szabadsága” kitétel „a törvényi keretek között” kiegészítéssel kerüljön be, nyilvánvalóvá téve azt is, hogy a ciklusból hátralévő időt ezen törvényi keretek gondos kimunkálásának szenteli. Ha ez megtörténik, és a KDNP szabad kezet kap a jövő iskolájának megformálásában, akkor kétségünk sem lehet afelől, hogy Hoffmann Rózsa befejezi, amit elkezdett, és tényleg visszanyomja a múltba a magyar oktatást.

Lidérces emlékből újsütetű valósággá válik a pedagógus, aki a központilag meghatározott igazságot szajkózza, és közben felemelt ujjal figyelmeztet: a tanterv, kérem, az törvény.

Túlzás volna azt állítani, hogy az utóbbi húsz év oktatásügye sikert sikerre halmozott volna. De elindította a magyar iskolát egy olyan irányba, amely – ha a rendszer jól működik – mindenkit a neki megfelelő módon nevel és juttat el arra a tudásszintre, amelynek elérését kimeneti vizsga ellenőrzi; szándéka szerint önálló gondolkodásra és ismeretszerzésre tanít, tanárt és diákot pedig egymás partnereinek tekinti. Hogy mindez egyáltalán nincs az iskolaügyet einstandoló KDNP ínyére, az már akkor kiderült, amikor reformlépésnek tüntették fel az alsó tagozatosok buktathatóságát, vagy épp igazságot tettek János vitéz és Harry Potter között. De az alkotmány első látásra értelmetlen, másodikra meg sunyi megfogalmazása ennél sokkal távlatosabb változtatási szándékról tanúskodik.

A kereszténydemokraták nem egyszerűen konzervatív pedagógiai fordulatra, nem pusztán a poroszos iskola feltámasztására készülnek, hanem a saját ideológiai képükre akarják formálni minden egyes majdani szavazópolgár oktatását.

A parlamenti vitában, amikor a Fidesz még nem támogatta a javaslatot, a mellette kiálló Jobbik képviselője készségesen példákkal is alátámasztotta, miért van szükség „a törvényi keretek között” kitételre: mondjuk, hogy Károlyi Mihályt ne lehessen pozitív figurának beállítani, vagy ’56-ot ne lehessen baloldali színben feltüntetni a tanítás szabadságának jegyében. Amiből immár sejthető, az alkotmányt követő törvénykezési dömpingben milyen mélységig próbálják majd újraszabályozni a Nemzeti alaptantervet, s milyen részletességgel fogják előírni az új tantervekben, mit és hogyan kell tanítani a magyar iskolákban. És ezt a következő lépést immár senki más nem akadályozhatja meg, csak a Fidesz.

Mi, többiek, legfeljebb fohászkodhatunk.