'Kicsit agresszív' a határon túli magyarokért a felelősségvállalás

Nem mentes a vitáktól az alkotmányozás folyamata, a „kedélyek hullámoztak”, de ez nyugvópontra jut, ha az Országgyűlés elfogadja az új alkotmányt – mondta Balsai István, az alkotmányügyi bizottság elnöke Az új alaptörvényről – elfogadás előtt címmel rendezett konferencián.

A fideszes politikus hozzátette: nincs igaza azoknak, akik szerint előkészítés nélkül, nagyon gyorsan zajlik az alkotmányozás, hiszen az már közel egy éve folyik. Emlékeztetett, az Országgyűlés hétfőn szavaz az alaptörvény-javaslathoz benyújtott módosító indítványokról. Zlinszky János volt alkotmánybíró szerint a preambulumban nincs precízen tisztázva az ország, a nemzet, a nép vagy a polgár.

Így nem egyértelmű, mit is ért az alaptörvény javaslata a más országokban élő magyarokért vállalt állami felelősségen. Kukorelli István volt alkotmánybíró szerint pedig hiányzik a koherencia és a normativitás a harmincmondatnyi „alkotmányos költészetből”, „egyfajta fohászból”, a preambulumból.

Koen Lemmens belga alkotmányjogász úgy értékelte, „tónusában kicsit agresszív” a magyar állam határon túli magyarokért való felelősségvállalásának rögzítése. A jelenlegi megfogalmazás más államok belügyébe való beavatkozáshoz vezethet. Szerinte ezt a rendelkezést átfogóan módosítani kellene. Cservák Csaba, az államfői hivatal jogi vezetője megfontolandónak nevezte, hogy a köztársasági elnök az Országgyűlés feloszlatásának a jogával élhessen, ha veszély fenyegeti a demokratikus államrend működését.

Kukorelli István
Kukorelli István FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.