Szalonka

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke elfoglalt személyiség, nem csoda, hogy szereti az aktív pihenést, így olykor el-elrándul vadászni hol Afrikába, hol csak ide, magyarországi területekre.

Nagy teherbírású emberként nemcsak arra volt gondja, hogy Trianon törvényjavaslatot írjon, hanem arra is, hogy eleget tegyen társadalmi szerepvállalásának, hiszen miniszterelnök-helyettesként elnöke az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek is, s ebbéli minőségében ajánlásokat fogalmazott meg a vidékfejlesztési miniszternek a vadászati védegylet Medve utcai központjából.

Fazekas Sándor nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen elvileg a saját főnöke ajánlásairól kellene legjobb szakmai tudása szerint döntenie, és ha esetleg úgy érezné, hogy – szemben Semjén Zsolt elvárásaival – mégsem kellene visszaállítani az erdei szalonka tradicionális vadászatát, továbbá nem igazán kéne mérlegelni a fenyőrigó, a vadgerle és a fürj kilövésének lehetőségét, könnyen falba ütközhet. Hiszen – ahogy azt a miniszterelnök-helyettes is írja tegeződő formájú levelében, igaz, „kérlek alássan” nélkül – 56 ezer vadász várja a közérzetjavító intézkedéseket, amelyek tehát lényegében kimerülnek abban, hogy hadd lehessen lőni a vadállományt nyakra-főre, de ha nem is nyakra, mert az nehéz, főre mindenképpen.

Persze az sem kizárt, hogy Fazekas Sándornak nem okoz majd gondot ez a levél, mert számára talán nemcsak a magyar vadászok közérzete számít, hanem a nemzetgazdasági érdekek is: hadd jöjjenek a fürjeket eddig csak illegálisan lövő külföldi vadászok, hadd irtsák jó pénzért a hazai vadállományt.

Nagy vadászok, hazapufogtatók. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.