A rendteremtés jegyében: lopta az áramot a Jobbik

A romák félnek, sok nem roma így tiltakozott: nem vitték tegnap óvodába a hejőszalontai gyerekek többségét, miután a múlt szombati jobbikos cigányellenes felvonuláson a tüntetők között látták az egyik helybéli óvónőt is.

Kongott az ürességtől tegnap a hejőszalontai óvoda: az ötvenhét idejáró kisgyerek közül negyvenet nem vittek be reggel az intézménybe a szülők, miután a múlt szombati jobbikos cigányellenes felvonuláson a tüntetők között látták az egyik helybéli óvónőt is. A nyolcszáz lelkes faluban március 22-én meggyilkoltak egy helybéli asszonyt, Hornyák Teréziát. A három gyanúsítottat gyorsan elfogták, egyikük sem hejőszalontai. Az eset ürügyén a „cigány terror” miatt fáklyás felvonulást hirdetett a Jobbik: szombaton több száz fős tömeg indult el az áldozat háza felé, miközben többen azt üvöltötték „Lógni fogtok! Gyilkosok! Pusztuljatok!”.

– A mi óvónőnk is ott masírozott a fekete ruhás gárdisták között, akik azt kiabálták: vesszenek a cigányok! Hát hogyan engedhetnénk így be hozzá két nappal később a saját gyerekeinket, hogyan bízhatnánk benne, s hihetnénk el, hogy szereti és félti őket, ahogyan az egy óvónőtől elvárható – mondták többen a hejőszalontai romák közül. Azonban az óvodából a nem roma kicsik közül is otthon tartottak jó párat a szülők hétfőn, tiltakozásképpen.

Csaknem húsz szülő tegnap személyesen kereste fel a helyi óvodában Lászlóné Kocsis Bernadettet, az érintett óvónőt, hogy megmondják neki: miatta nem viszik a gyerekeket óvodába. Az intézményt fenntartó hejőszalontai önkormányzat és az óvodát társulásos formában működtető hejőkeresztúri iskola vezetőihez is panasszal fordultak: amíg nem tisztázzák az óvónő ügyét, nem hajlandók óvodába járatni a gyerekeket.

– Sajnálom, ha félreértették a szándékaimat, s ezt elmondtam a hozzám bejött szülőknek is: én ma is ugyanaz az óvónő vagyok, aki a múlt héten megsimogatta a cigány gyerekek fejét elalvás előtt, s aki remekül kijött roma származású kollégáival – mondta tegnap tudósítónknak Lászlóné Kocsis Bernadett, akit meglepett a szülők lépése. – Azért vettem részt a fáklyás felvonuláson, mert a meggyilkolt asszony utcabelim volt, szerettem és tiszteltem őt, s így akartam adózni az emléke előtt. A fáklyás tüntetők egyes bekiabálásaival, a személyeskedő és gyűlölködő hangnemmel nem értettem egyet, s nem skandáltam elítélendő mondatokat: azt hittem, méltóságteljesen emlékezünk majd az erőszak áldozatára – mondta az óvónő. Szavai szerint tegnap a helyi önkormányzattól keresték, hogy szeretnének majd beszélgetni vele a történtekről, ő pedig a munkáltatójának jelezte, hogy a gyerekek többségét miatta nem vitték óvodába.

Azt gondolta, hogy eddigi szakmai munkája és viselkedése alapján ítélik majd meg a szülők, s nem pedig azért, mert részt vett egy egyébként nyilvános és engedélyezett eseményen. De úgy tűnik: tévedett.

Anderkó József, Hejőszalonta polgármestere elmondta: az ügyet az óvodát működtető hejőkeresztúri iskola vezetői elé viszik az érintettek. Az pedig, hogy a gyerekeket roma és nem roma szülők is otthon tartották, szerinte egyfajta válasz a szombati demonstrációra, s jelzi azt is, mi a falu véleménye a történtekről.

Lopták az áramot

Illegális áramvételezés történt a Jobbik szombati hejőszalontai demonstrációján: a polgármesteri hivatal nem engedélyezte, hogy a tiltakozók a helyi sportpálya területéről vételezzenek áramot a hangosításhoz, ennek ellenére a szervezők erre az áramforrásra csatlakoztak rá. A polgármester tudósítónknak elmondta: az ügy miatt feljelentést tett a rendőrségen. Az Index arról számolt be, hogy a Jobbik szerint vasárnap „cigány bűnözők brutális kegyetlenséggel megvertek” egy helyi asszonyt, aki a március 22-én meggyilkolt nő szomszédja, s a szombati jobbikos rendezvény utolsó, spontán felszólalója volt. A rendőrség szerint ebből egy szó sem igaz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.