Gyors elnökcsere a Pest megyei MSZP-ben

Nem egészen egy évvel ezelőtt választották meg a Pest megyei MSZP elnökének Kovács Barnabást, most mégis lemondani kényszerült a posztról – tudta meg lapunk.

A Népszabadság információi szerint a Pest megyei szervezet legutóbbi közgyűlésén „véleményszavazást” rendeltek el, amelyen a tagok többsége (51:42 arányban) úgy döntött: Kovácsnak és vezetőtársainak menniük kell. Az elnökség helyben le is mondott, és új tisztújítást írtak ki május elejére. A kiszivárgott hírek szerint Kovácsot a megyei szervezetek többsége azért kívánta elmozdítani, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (elődje Szabó Imre környezetvédelmi exminiszter volt), és számos személyes konfliktusba is keveredett. Kovács Barnabás a Népszabadság megkeresésére elismerte a tisztújítás tényét, hozzátéve: a véleményszavazást azért rendelték el maguk ellen, mert több vita is „mérgezte a hangulatot” a megyében, és így akarták rendezni a sorokat.

A tisztújítást levezénylő jelölőbizottságot már megalakították, elnöke a fóti Fábry Béla lesz. Úgy tudjuk, eddig egyetlen potenciális jelölt sem jelezte hivatalos indulását az elnöki székért, a szereplők tehát kivárnak. Az biztos, hogy Kovács Barnabás nem indul újra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.