Magyarországon át van már lúgozva annyira az emberek agya, hogy reflexszerűen cigány gyerekekre gondoljanak, akiknek eszük ágában sincs iskolába járni, a szüleik végképp nem forszírozzák a tanulást, aztán persze mennek a segélyért, illetve csak mennének, mert a falu jegyzője nyilván a sarkára állt, és a törvény értelmében letiltotta a segélyt, amíg rend nem lesz megint.

De nem. Ebben az alig ezer lelket számláló Mecsek aljai faluban a gyerekek azért nem mentek iskolába, mert a jelentés szerint szégyellték szegényes öltözéküket, a kicsivel jobban öltözött osztálytársak rendre kicsúfolták divatjamúlt ruhájukat, ezért inkább otthon maradtak; mint tudjuk, szegény embert a szegény bírja legjobban megalázni.

Az volna mármost a kérdés, hogy az önrendelkezési jogát végre visszaszerző, s azt igen intenzíven gyakorló Magyarország szemében vajon ezek a gyerekek is senkik-e, hiszen még rendes ruhájuk sincsen. Érti-e a morális nagyságát fennen hirdető új Magyarország, hogy ez nem az a szimpla helyzet, amire érvényes volna a már parlamentárisan is képviselt, kromoszómaszámlálásra alapozott sztereotípia, mármint hogy a cigány eleve kerüli a munkát, az iskolát, a segélyt ellenben elvárja. Itt ugyanis a gyerekeknek nemcsak hogy rendes ruhájuk nincs, de ezt egyenesen szégyellik is. Viszont ha egy gyerek szégyelli a ruháját, az annyit is tesz, hogy nem akar kilógni a sorból, olyan szeretne lenni, mint a többi, még akkor is, ha történetesen a faluszéli Peró nyomortelepről érkezett, ergo beilleszkedni akar, tehát a váraljai esetre megint csak nem igazak a rettentő okos Magyarország rém ostoba panelválaszai.

Sokan mondják, hogy Magyarországon cigánygyűlölet van, én ilyet le nem írnék, mert sokkal rosszabb a helyzet: Magyarország a szegénységet rühelli nagyon, mélységesen megveti a nincsteleneket, s igen meg tud sértődni, ha a szemébe mondják, szar ország az, ahol csak egyetlen gyermek is éhezik. Nincs hát semmi meglepő abban, hogy az új alkotmányban nem lesz benne, hogy mindenki jogosult a megélhetéshez szükséges ellátásra, miként nem moralizálnék Lázár képviselő „akinek nincs semmije, az annyit is ér” alapvetésén sem, csak megjegyezném, hogy kipróbáltam a tételt megélhetési politikusokra is, akikre állítólag eredetileg vonatkoztatta; ha lehet, a mondanivaló még súlyosabb.

Mert elméletileg, az absztraháció igen magas fokán elképzelhető olyan politikusegyed, aki még sohase lopott, kapcsolatait, befolyását nem a maga, hanem kizárólag a köz gyarapítására használja fel. Elméletileg olyan párt is létezhet, amelyik sohase használt fel törvénytelen pénzeket, s vezetőinek a fizetését kizárólag a tagdíjakból finanszírozza, következésképpen a mi absztrakt politikusunk akár ötvenezer forintot is megkeresett havonta, ebből adódóan semmivel se gyarapodott, azaz a becsületén kívül az égvilágon semmije nincsen, kizárólag abból él, amit, mondjuk, helyi politikusként kap. Lázár képviselő szerint ez az ember egy nagy nulla, akit el kell zavarni, csakis az szalonképes politikus, aki dúsgazdag; a legjobb úton haladunk afelé, hogy kizáró ok legyen, ha valakinek nincs úszómedencéje meg takarítónője.

Ami viszont a váraljai szégyent illeti, a Csillagrózsa tanoda nevű, elsősorban roma iskolásokat segítő civil szervezet negyvendoboznyi ruhát szerzett a Vöröskereszttől, azóta a gyerekek ismét járnak iskolába; kérdés, hogy a jegyzőt nem fogják-e segélymegvonás elmulasztásáért kérdőre vonni.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa