Stohl letöltendő börtönbüntetést kapott

Stohl András színész-műsorvezető első fokon, nem jogerősen 2 év négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott a Budakörnyéki Bíróságon maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt.

A színészt három évre eltiltották a közügyektől, öt évre a járművezetéstől is. Stohl András az utolsó szó jogán bocsánatot kért tettéért. Büntetésének letöltését akkor kell megkezdenie, ha az ítélet jogerőre emelkedett.

Stohl tavaly májusban Fót közelében, ittasan, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A vádat az ügyész csütörtökön a súlyos testi sértést okozó helyett maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosította, vagyis súlyosbította a kiszabható büntetést. Ennek indoka, hogy időközben olyan orvosszakértői vélemény készült el az egyik sérült állapotáról, amely a szigorított besorolást lehetővé tette. Stohl Andrásra az ügyész a perbeszédében végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a színészt tiltsák el a járművezetéstől. A vádlott ügyvédje, Péchy Kristóf csütörtökön méltányos ítéletet, illetve felfüggesztett büntetést kért védencére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.