Nem azért, mert szóvivőjük a fejtegetéseket megmosolyogja, hiszen mi mást tehetne velük? Egy ilyen forgatókönyv azonban – szerintem – jóval több kockázattal jár a Fidesz számára, mint előnnyel. Ráadásul az első számú haszna, az hogy a kormányzó erők mandátuma nagy valószínűséggel két évvel meghosszabbodna, nem biztosít nagyobb levegőt azokhoz a jelentős, az államháztartást, nem pedig a hatalmi berendezkedést érintő változtatásokhoz, amelyek realizálását a kabinet hónapok óta tolja maga előtt.

Lehet, hogy az új alkotmány bevezetésével el lehetne magyarázni a cezúra szükségességét, meggyőzni a híveket az Országgyűlés feloszlatásának erkölcsnemesítő bátorságáról. Elképzelhető, hogy a népes frakció érdeke is ezt kívánná, például akkor, ha így halasztódna a kisebb létszámú parlament fölállítása is, de végül is, miért érné ez meg a Fidesznek? Igaz, nem ismeretlen fogalom számukra a pókerben bevethető vabank, amikor is mindent egy lapra tesznek föl, de nézzük: mit rejt az a bizonyos lap?

2012-ben, akár a kétharmaddal újrarajzolják a választói körzeteket, akár nem, a győzelem borítékolható – a tét csak a kétharmad. Ez utóbbi elvesztése azonban akkor is valószínű, ha ismét nagyot üthetnek a még sebektől, saját bajaiktól szenvedő szocialistákon, ha nem térne addig magához a Jobbik, s éppen hogy frakcióhoz jutna az LMP. Az a teória, hogy a Fidesz–KDNP hatalmi berendezkedésének pillérei máris állnak, 2012-től tehát nincs akkora politikai kamat a kétharmadon, mint a 2016-ig meghosszabbított mandátumon – szintén kétséges erejű, már csak azért is, mert az új alkotmányból sok „vágyat” engedtek át a sarkalatos törvények közé. Azokat még „be kell váltani”. Különben is, a kétharmad az kétharmad, nem csupán erőben, argumentációban, hanem előre nem kalkulálható parlamenti szituációkban is. Váratlan események pedig egyrészt mindig vannak, másrészt, ahogyan a világ, Európa, a régió, valamint az ország helyzete sejteti – kis túlzással – mások se lesznek. Szóval, a kétharmad erejétől nem könnyű megválni akkor sem, ha az ezzel járó „siker” zömét elkönyvelték már.

Maga a szó azért került idézőjelbe, mert a kormányt övező rokonszenv lassú apadása, majd megugró csökkenése részben ennek a sikernek és e sikert kísérő stílusnak tudható be. Ahogyan 2002-ben, úgy jelenleg is riasztó jelenségek sokasága kelt visszatetszést. Ráadásul a „kenyér helyett cirkusz” kommunikációs technikája újra és újra ütközik a valósággal (például a munkanélküliség, a benzin- és élelmiszerárak számaival). És a jövőben aknák sorát kéne közömbösíteni, vagy kikerülni ahhoz, hogy a nagy ívű és merész tervekből 2014-re érzékeljenek is valamit az emberek. Szóval érdemi lehetne az ellenérv, hogy 2014-re akár el is porladhat az a beton, amelyet a koalíció a kétharmaddal kikevert magának, egy előre hozott választás viszont újabb adag kötőanyaggal frissíthetné. Ám, amikor még kontúrjaiban sem látszik ütőképes ellenzék, lehet ugyan félni attól, hogy a gazdátlan voksok előbb-utóbb gazdára lelnek, de ilyen alapon egy kampány instabilitásával tetézni egy gazdaságilag amúgy sem stabil, de hatalmi értelemben kőkemény helyzetet – az nem vabank lenne. Hiba.