Első megközelítésben nyilván semmit. Normális ember nyugodt napon ilyesmiről nem gondolkozik. De ha elmondanák neki, mi okból lett forrás ahelyett, hogy birtokos maradt volna, még a végén lenne is mondanivalója.

De nem kérdezik, így nincs. Ha így kerülne népszavazásra az alaptörvény, garantált lenne az érdektelenség. De nem ezért nem lesz. Így aztán mintha valami kortárs verses drámán vitáznának az értők, anynyira követhető az átlag tévénéző számára az alkotmányozás. Meg kellene érteniük, mennyiben más „az embereknek joguk van” a szociális biztonsághoz megfogalmazás, mint az új tétel, amely szerint az állam törekszik arra, hogy ezt megkapják. Meglehet, világok választják el a két mondatot. Egyelőre titokban. A néppel nem beszél senki, csak konzultál a nemzettel. Ez nem ugyanaz. Feltettek tizenkét kérdést a postaládával rendelkezőknek, amelyeknek semmi közük a változások lényegéhez. Ettől még alkalmasak lehetnének arra, hogy igenekkel, nemekkel demonstrálják a közhangulatot. Ha valaki vette volna a bátorságot, és kihirdeti a játékszabályokat. De nincs az a félszázalékos tévé, amely ilyen módon szervezne betelefonálós játékot, ahogy minket az alkotmányunkról kérdeznek. Ott kerítenek legalább egy közjegyzőt, igyekeznek érzékeltetni, hogy a fair play szabályai szerint folyik a játék. Itt nem. Kiáll a miniszterelnök és közli, hogy az emberek amilyen odaadóan szeretnék a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést, sajnos annyira nem akarnak a gyerekek után választójogot adni. Honnan tudja? Megszámolta? Ha mégsem ő, akkor ki?

A szocializmusban is társadalmi vitára kellett bocsátani a „lakosság széles körét érintő törvényjavaslatokat”, s ott sem kellett senkinek számot adni a vitáról. Azt mondta akkor a törvény, hogy a jogszabály tervezetét kell társadalmi vitára bocsátani, de az eltérő szabályozási lehetőséget felvető elveket is meg lehet vitatni. Ez fair: nem ígér semmit. Akár még el is lehet térni attól, amit a pártállam kitalált, de úgysem fognak. Most nincs ilyen – leírva. Legfeljebb csak a konzultációs totó szabályaiban. Egyébként ami fontos, az adott.

Szocializmus-feeling terjeng. Kevésbé az ellentmondást nem tűrő kétharmad, hanem a parancs tudomásulvétele mellé rendelt szertartásrend miatt. 1989 előtt is volt szavazás. Urnáknál, parlamentben is, a játék kedvéért, éppen négyévente. Beleszólás nem volt.

Most nemzeti konzultáció van, de az erő elvén kívül más szabály nincs. Eleve, milyen vita az, ahol nem kell érvelni? A konzultáció játék-népszavazás. Gyerekek, tegye fel a kezét..., a többi kimehet. De azért senki ne ugorjon be a látszatnak. Az új alkotmány nagyon is kemény politika. Ennek tudatában olvasandó a Fidesz honlapjának kiemelt Orbán-idézete: „A Nemzeti Konzultáció ereje nagymértékben járult hozzá, hogy lezárjuk azt a korszakot Magyarországon, amikor a kormányok, az ország vezetői az emberek akaratát figyelemre sem méltatták, a megkérdezésük nélkül döntöttek róluk, a jövőjükről”. Ha ezen múlt, akkor nem zártuk le.