„Ha eldobunk egy követ, az egy jogászt talál el.” „A jogi karról legfeljebb pizzafutár lehet az ember.” „A kocsmában még a pultosnak is jogászdiplomája van.” „Az állam feleslegesen képez közpénzen jogászokat, a diplomás állástalanok között ezért vannak ők a legtöbben.”

Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallani a hazai jogászképzéssel kapcsolatban az országban, s a közvélemény annak ellenére hajlamos elhinni ezeket a vélekedéseket, hogy a számok valójában egészenmást mutatnak. A rendszerváltáskor négy jogi kar működött hazánkban, ma már nyolc létezik, ennek ellenére az elmúlt években jelentősen csökkent az állami képzésben részt vevő joghallgatók száma. Míg 2002-ben összesen 1870, államilag finanszírozott elsőévest vehettek fel az ország nyolc jogi karára, tavaly már csak 850-et, idén pedig 800-at. Az országosan államilag fi nanszírozott létszámkeret 2000-hez képest tehát úgy ötven százalékkal csökkent: korábban az összes államilag finanszírozott hallgató 3,3 százaléka volt joghallgató, ma mindössze 1,2 százaléka.

Akkor mi az oka a jogászképzéssel kapcsolatos, föntebb idézett állításoknak és tévhiteknek?

Bencze Mátyás, a Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettese azt mondja: a hiedelmek elterjedéséhez hozzájárult, hogy a kilencvenes években új jogi karok alakultak az országban, s ennek következtében természetesen több lett a jogászok száma is. Ez azonban arra mutat, hogy ebben a kérdésben a piac döntött: a jogászképzés olyannyira népszerű a középiskolát végzettek és a már diplomával rendelkezők között, hogy a hallgatók nagy számban vállalják az önköltséges képzést is. Igaz, a költségtérítések összege hazai viszonylatban nem magas. Bencze Mátyás szerint hiedelem az is, hogy sok az állástan jogász, mert – mint fogalmaz –a regisztrált munkanélküliek között alig-alig vannak jogászok, az összes diplomás munkanélkülinek csupán 3,7 százaléka keres jogászi állást. Arra a megjegyzésünkre, amely szerint sok fi atal arra panaszkodik, hogy telítettek a jogászi állások, a dékánhelyettes így válaszol: a „klasszikus” – vagyis a bírósági, ügyészségi és ügyvédi – pályák valóban telítődnek, de fluktuáció az igazságszolgáltatási intézményekben is tapasztalható, s az ügyvédek közötti konkurenciaharc is elsősorban a nagyvárosokban, azokon belül is a jogi képzőhellyel rendelkező nagyvárosokban erősebb. Állítása szerint a jogi diploma előnyt jelent közigazgatási, pénzügyi, gazdasági, kommunikációs és rendvédelmi szakmákban is, így lényegében akármilyen területen helyezkedik el valaki, a jogi képzettsége valódi pluszt jelent.

A közhiedelemmel ellentétben amagyar felsőoktatásonbelül a jogászképzés aránya nem változott, ez a szám évek óta 4-5 százalék körül van. Emiatt érvel úgy Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara dékánja, hogy utánpótlásra ezen a téren folyamatosan szükség van, ennek biztosítása állami feladat, így a jogászképzés egyáltalán nem fölösleges. Az elhelyezkedéssel kapcsolatban Szabó Miklós így fogalmaz: ahhoz, hogy az ügyvédi pálya ne legyen túltelített, nem a felsőoktatási kvótát kellene szűkíteni, hanem az ügyvédi törvényt kellene szigorítani. Most ugyanis az egyetem elvégzése és háromévi gyakorlati idő után bárki elkezdheti az ügyvédi tevékenységet, így –mint fogalmaz – „valóban sok az eszkimó, miközben a fókák száma nem változik”.

A jogi és igazgatási képzések iránti kereslet a kilencvenes évektől egyebek mellett azért mutatott rendkívüli növekedést, mert ezen a téren korábban igen erős állami korlátozás érvényesült, amely mesterségesen visszaszorította az igények érvényesülését. Ezt Berke Gyula, a pécsi jogi kar dékánja állítja, aki szerint komoly keresletet támasztott a jogászi szakma iránt a rendszerváltást követő társadalmi-gazdasági fejlődés, a jogállamiság kiteljesedése, a vállalkozások létrehozása, a pénzügyi rendszer átalakulása és az európai integráció. Tapasztalatai azt mutatják, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő joghallgatók aránya erősen fővároscentrikus: a finanszírozott felvételi keretszám körülbelül hetven százaléka a három budapesti jogi karra jut, így az öt nem fővárosi osztozik a maradék férőhelyeken. A végzettek elhelyezkedésével kapcsolatban a dékántól megtudjuk: a pécsi kar pályakövetési vizsgálatai szerint a végzetteknek legfeljebb öt százaléka küszködött tartós elhelyezkedési nehézségekkel. A munkaerőpiac tehát nem igazolja vissza a közbeszédben uralkodó megnyilvánulásokat, amelyek jelentős túlképzésre és elhelyezkedési nehézségekre utalnak. A Pécsi Egyetem legfrissebb pályakövetési vizsgálata szerint a jogi karon végzettek mintegy fele a magánszférában, másik fele a közszférában helyezkedett el. A jogi diplomával rendelkezők többségének Szegeden sem okoz gondot az elhelyezkedés. A Szegedi Tudományegyetemen végzett vizsgálatok szerint a csongrádi megyeszékhelyen a legutóbbi években végzett jogászok 84 százaléka talált állandó munkát, közülük 91 százalék teljes munkaidős állásban dolgozik. Gyakori, hogy a jogász végzettségű fiatalok – főleg a nők – olyan állásokat töltenek be, amelyekben korábban jellemzően középfokú végzettségű ügyintézők dolgoztak. Őket szorítják ki a városházi, önkormányzati vállalati munkahelyekről a diplomás jogászok. A Szegeden végzettek közül legtöbben az államigazgatási, önkormányzati szférában helyezkedtek el, legkevesebben a bíróságon és az ügyészségen. E két utóbbi munkahellyel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy nagyon fontosak a személyi, családi kapcsolatok, ugyanis a bíróságok és ügyészségek utánpótlásában gyakran találni családi kötődést. Szintén gyakori, hogy az ügyvédgyerek a szülők irodájában kezd dolgozni, szerez szakvizsgát és tapasztalatokat.

Nemhogy téves az a közvélekedés, hogy hazánkban jelentős a jogászok túlképzése, de szükséges volna megemelni az államilag finanszírozott keretet. Ez a konklúziója Szalay Gyulának, a Magyar Rektori Konferencia jogi és igazgatási bizottságának soros elnökének, a győri Széchenyi Egyetem dékánjának, aki szerint nehezen magyarázható, hogy a finanszírozás csökkenése a humán területek közül miért csupán a jogász szakot érintette lényegesen. A joghallgatók aránya a teljes hallgatói létszámhoz viszonyítva Magyarországon tíz éve állandó, 4,6-4,7 százalék körül mozog, míg az uniós átlag ennek a kétszerese. Jelenleg ugyanis 55 ezer jogi diplomával rendelkező, jogi munkát végző szakember tevékenykedik a munkaerőpiacon, a képzésnek tehát az ő utánpótlásukról kell folyamatosan gondoskodni. Ahhoz, hogy az állami és a piaci munkaerőigényeket ki tudják elégíteni, a prognózis szerint szükség van arra: az államilag finanszírozott felvételi létszám indokolt felső határa 1570 hallgató lenne, vagyis – állítja Szalay Gyula – vissza kellene állítani a 2005-ös finanszírozott létszámot.

Bencze Mátyás a debreceni előadóban – a piac döntött