A magyar internetes közösségben még soha nem fordult elő – de azon kívül sem sokszor –, hogy egy alulról jövő, civil kezdeményezés megalakulása pillanatától címlapokra kerüljön, az pedig főleg nem, hogy ott is maradjon. Ennek elengedhetetlen feltétele volt persze az új médiatörvény keltette felháborodás, és az ellene indult nemzetközi tiltakozási hullám, illetve a kormány makacssága, amellyel kitartott az össztűzbe került jogszabály mellett. Mindezek nélkül az Egymillióan a sajtószabadságért kezdeményezés kiötlői nem juthattak volna ilyen messzire.

De vajon hogyan lesz – ha lesz – a nyolcvanezer már regisztrált szimpatizánsból egymillió? Sikerül-e átjutni a virtuálisból a nyilvánosság „valódi” tereibe akkor is, ha nem játszik a kezükre egy napsütéses délután és egy szabadságharc-évforduló, mint március 15-én?

A mozgalomépítés első fázisát sikerrel vették: három hónap alatt három tömegtüntetést hoztak össze gyakorlatilag a semmiből. Ebből kettő költségeit már a netes közösség dobta össze, napok alatt több százezer forintot. A legutóbbi, március 15-i (lapunk számításai szerint alsó hangon is 35, de inkább 50 ezres) megmozdulás helyszínén több mint százezer forintot kalapoztak össze. Mára előállt az a helyzet, amit bármelyik civil mozgalom irigyelhet: még mindig adakoznának a rajongók, pedig már így is pluszban (!) vannak.

Hogy ebből mi lesz, egy év múlva létezik-e még a csoport, vagy esetleg addigra már párttá is érik, azt egyelőre senki sem látja tisztán, de a szervezők meggyőződése, hogy a kezdeményezés elsikkadhat, ha nem lépnek át a második fázisba. Ez viszont egy Facebook-csoport gondozásánál és tüntetések megtartásánál jóval komolyabb szervezést, és ami a mozgalomcsírák legfőbb dilemmája: bizonyos fokú intézményesülést is igényel.

– A Facebook jó kiindulási alap, de most már az egész nyilvánosság kell, hogy a terepünk legyen – mondja Fölkel Róbert szervező. Az, hogy 80 ezernél megrekedni látszik a Facebook-csoportjuk, szerinte csak annyit jelez, hogy a jelenlegi lefedettségnél (2,5 millió magyar felhasználó) ennyit lehet összehozni. (Még így is ez a legnagyobb, politikai célokkal szerveződött civil közösség a Facebookon, ennél nagyobb rajongói tábort a jelenlegi penetráció mellett legfeljebb édességek és celebek tudnak összehozni.

– Március 15. fordulópont volt. A tömeg nagysága mondatta ki velünk, hogy most már profibb, szervezettebb formába kell önteni a kezdeményezést. Nem hiszem, hogy 50 ezer volna a plafon, ad elég muníciót a hatalom... – jegyezte meg az elégedetlenek tömegeire utalva Fölkel Róbert.

Nem titkolt céljuk, hogy a demokráciát féltő – netes és offline – közösségeknek valamilyen ernyőszervezetet hozzanak létre, s ha ez sikerülne, a 80 ezerből könnyen lehet több is.

Ez nem is olyan elrugaszkodott gondolat, ha azt nézzük, hogy a második legnagyobb mozgalmár oldalnak, a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen tiltakozó csoportnak 55 ezer tagja van, továbbá szép számban alakulnak az Alkotmányt védő, a nyugdíjpénztárak államosítása, vagy éppen Lázár János, Schmitt Pál ténykedése ellen tiltakozó csoportok egymástól többékevésbé elszigetelten.

Az elégedetlenség a közös pont. A szervezők azzal kalkulálnak, hogy ha sikerül ezeket összefogniuk, akkor már a hatalom sem engedhetné meg, hogy agyonhallgassa őket (eddig a kormányzat részéről annyival intézték el a mozgalmat, hogy a szocialisták állnak mögöttük, különben is megtévesztették őket). Eddigi erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak, amenynyiben nemhogy a médiatörvényt nem módosították az elvárásaiknak megfelelően, de még egy kávéra sem ültek le velük a hatalom képviselői, holott még ennél kisebb tüntetésekre is ki szokás küldeni legalább egy titkárt, hogy néhány biztató szó kíséretében átvegye a petíciót.

Az útkeresésből egyelőre annyi látszik többé-kevésbé világosan, hogy polgári jogi mozgalommá kívánják szélesíteni a sajtószabadság-közösséget. Valamilyen egyesületi formára gondolnak ennek kereteként. A következő tüntetésük így már nemcsak a sajtó szabadságáról szólna, hanem például az alkotmányosság védelméről is. Szélesítik a palettát többek között a kultúra védelmével, a szegénység elleni küzdelemmel is. Ennek megfelelően, a „Millának” becézett mozgalom új nevet is kaphat. Többek között saját irodában, saját újságban gondolkodnak, de a döntéshozatalban is továbblépnének: lesz külön stratégiai, kommunikációs, rendezvényszervezői csoport, egy-egy vezetővel.

A bázisdemokrácia közben már kezd szitokszóvá lenni, miután immár 70 szervező próbál konszenzusos döntéseket hozni... Leszűkítik tehát a döntéshozói kört, persze nem egy főre, azaz nem lesz „elnök”, de még az sem dőlt el, hogy alapítványt, egyesületet hozzanak-e létre, ahogy a finanszírozásról is csak hangos gondolkodás folyik.

A belső beszélgetésekben ennél merészebb felvetések is elhangzottak már: pártot szervezni; országos sztrájkot hirdetni; polgári engedetlenségi mozgalmat indítani – mindenesetre az új alkotmány illegitim voltának pedzegetése következtetni enged a lehetséges mozgásokra. (Lapzártánk után derül ki, hogy ebbe az irányba indulnak-e.

Arra a felvetésünkre, hogy nem nézi-e gyanakvóan mindezt a zászlóktól irtózó civil közösség, Fölkel azt felelte, épp ellenkezőleg, ők kérték, hogy valamilyen szervezeti formát alakítsanak ki, ahogy azt is, hogy ne csak a sajtó szabadságáért álljanak ki. A szervezői gárda is a közösségből került ki, többségük három hónapja nem is ismerte egymást.

A várható akciókról most annyi tudható, hogy aláírásgyűjtéseket, népszavazást, kisebb spontán tüntetéseket és tömegdemonstrációkat is terveznek.

„Úgy látszik, ez a kormány nem ért másból, csak az erőből” – kitart még tehát a hevület a kiáltványuk szerint, de hogy ne bélyegezhessék őket forrófejű forradalmároknak, párbeszédre is törekszenek a hatalommal. Nemcsak izmozni szeretnének, hanem megoldásokat is mutatni, ezért is keresik a szorosabb kapcsolatot civil jogvédő szervezetekkel, szakértőkkel (akár szakszervezetekkel is). Pártokkal továbbra sem közösködnek – bár látnak ilyen irányú mozgást, vagy inkább annak vágyát a balliberális oldalról –, de ezt öngyilkosságnak tartanák. Ebben Fölkel szerint speciel konszenzus van: „kontrollja akarunk lenni a mindenkori hatalomnak, nem pedig résztvevője”.

Tüntetés Budapesten a sajtószabadságért március 15-én