Wittner Mária ötvenhatos hősnő az alkotmányozó országgyűlés egyik fennkölt pillanatában a biológiai tényállás alapján egyébként teljes joggal állapította meg, hogy Horn Gyula „három éve ott vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni”, ráadásul mindezt az adófizetők pénzén teszi.

Ez a cikk most nem Wittner Máriáról akar szólni, ámbár meg kell jegyezni, igen érdekes, hogy amint távolodunk az ötvenhatos eseményektől, úgy lesz ő egyre nagyobb hős, ráadásul most már a konkurencia is gyöngül, amennyiben a legújabb városházi hírek szerint például Angyal István helyét Elvis Presley veszi át a hősök sorában, ezzel aztán azt is garantálva, hogy húsz év múlva a feltörekvő ifjú nemzedékek Wittner Máriát ötvenhatos énekesnőnek higgyék, aki Elvis Presley lemezein vokálozott.

Hanem az alkotmány. Magam nem értek egyet tanult jogászprofesszorokkal, akik szerint az új alaptörvény gyakorlatilag klozettpapírnak lesz jó, engem ugyanis már a kezdet kezdetétől nem az alkotmány maga érdekel, hanem az elkészülésének a módja. A vitának azért sincs értelme, mert már eleve azt se lehet tudni, hogy melyik alkotmánytervezetről vitatkozunk, ugyanis kettős könyveléssel készül, mint a Fradi-futballisták kifizetése: az egyik példány szól a balga nemzetnek, a másik meg a fejlett Nyugatnak, kihagyva belőle a már Fideszfejnek is zagyva és vállalhatatlan részleteket, példának okáért mindjárt az egész Nemzeti hitvallást, istenestül, szentkoronástul, Makovecz-akadémiástul.

Ebben nem az a szörnyű, hogy az alkotmányozók már eleve be akarják csapni a világot, hanem hogy 2011-ben, tehát a XXI. században, amikor a NASA már szervezi a Marse-xpedíciót, fermionokkal hoznak létre Bose–Einstein-kondenzátumot, sőt maga a Fidesz is már Széll Kálmán koráig jutott a modernizációban, azt hiszik, hogy Európa csakis kaputelefonon keresztül érintkezik egymással, így mindazon mondatok, amiket leírnak, kimondanak itthon, nem jutnak át a határon, sőt az unióban se jut eszébe senkinek, hogy lefordíttasson egy példányt; mindez olyan agyműködésre vall, hogy az már az ember civil köreit is érinti.

Mert tényleg: mit mondjon a polgár külföldi rokonainak, történetesen a svéd vejének és famíliájának, ha azok Magyarországról olvasva azt kérdik, hogy kik vezetik ezt az országot. Hülyék, felelem ilyenkor mindannyiszor, s ezzel igen nagy szolgálatot teszek hazámnak, hiszen nem despotázom, nem diktátorozom, nem tolvajozom, nem hazaárulózom, nem hazugozom a vezetőit, nem bocsátkozom a mindig mocskos részletekbe, hanem csak hülyézem. Ártatlan lebegése van ma már ennek a szónak: aki hallja, árnyas ligetet képzel maga elé, nagy, sárga házat, derűs ápolókkal; tessék nekem szépen megköszönni, hogy még rokonok előtt is így védem az országomat.

Ehhez jön még magának az alkotmányozásnak a folyamata. Ami most ott tart, hogy a parlamentben Kontur képviselő vezetésével öt-tíz tagú kommandó dolgozik azon, hogy az ülésterem minden pillanatban zsúfolt ház képét mutassa. Mint tudvalévő, a T. Ház ülésein gyakran csak negyedház van vagy annyi se, az alkotmányozás azonban szent és magasztos foglalatoskodás, s hogy ez a tévében is látszódjék, Kontur képviselő és társai, ahányszor csak felszólal egy kormánypárti honatya, gyorsan mögéje ülnek.

A tudósítások szerint Kontur képviselő sokszor órákon át ugrál egyfolytában, mint a bolha, egyik helyről a másikra, onnét viszsza; ha azt veszem, ez is egy karrier, ha ugyan nem mindjárt életmű: Kontur Pál mint telt ház. Igaz, állítása szerint mindezt nem a telt ház látszatáért teszi, hanem mert „a frakció olyan, mint a család”, ha „valaki mellett ott ülünk, az biztonságot ad neki”.

És akkor hol van még a húsvéthétfő, kérdezhetnénk, amikor ennek az egésznek a betetőzéseként a köztársasági elnök kísérli meg mintegy motorként ellátni kézjegyével a dokumentumot, s mert csak szignóról van szó, a politikai elemzők szerint van rá esély, hogy hiba nélkül.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa