„Az Orbán-kormány a feje tetejére állította az országot”
– A hazai sajtó egy része arra törekszik, hogy Kádár ügynökeként láttassa.
– Amikor Erhard Busek volt osztrák alkancellár és Néppártelnök nemrég kiállt mellettem, és fölemelte a szavát a lejáratókampány ellen, az általam bejárt utat Arthur Koestleréhez hasonlította, amivel megtisztelt. A könyvbemutatón két újságíró interjút kért tőlem a Heti Válasz online kiadásától. Nekem szögezték a kérdést: hitelesek-e a rólam szóló állambiztonsági dokumentumok? Kérdem, milyen dokumentumok. Arról beszéljek, hogy a magyar nagykövetség tanácsosa mit írt egy-egy jelentésében? Az jelentés, nem történelmi dokumentum.
– A jobboldalon az elitváltás létjogosultságát lehet igazolni egyegy „nagyvad” elbukásával.
– Engem soha senki nem akart beszervezni. Jelenteni persze jelentettek rólam. Megkaptam a dossziémat a történeti hivataltól, 395 oldal, tekintélyes a súlya. Mások jelentései vannak benne. Ebből dolgoznak azok, akik vajmi keveset tettek annak idején a Kádár-rendszer ellen. Micsoda újságírás ez? Hagyjuk. Annyi minden történt már velem. Mindig megfogadom, hogy nem foglalkozom vele, de aztán újra és újra földühít az emberi aljasság.
– Fogást kerestekmagán. És amikor nem állt össze az ügynökmúlt, megvádolták azzal, hogy magától segített.
– Régi ügyek ezek. Sok más marhaságmellett leírták rólam, hogy amikor 1981-ben Amerikában Király Bélát interjúvoltam, belügyi tisztként mentem hozzá. Amikor ezt a Magyar Fórum fölmelegítette, Király Béla beperelte a lapot, megnyerte a pert. Egy ügyvéd barátom azt tanácsolta, ignoráljam őket, mert csak arra várnak, hogy ugorjak. Megjelent rólam, hogy a katonapolitika őrnagyaként embereket kínoztam ’46–’47-ben. Akkor hatodikos gimnazista voltam. Stanislaw Jerzy Lec, a nagyszerű lengyel szatirikus írta, hogy a valóságot meg lehet változtatni, a fikciót mindig újra ki kell találni.
– Hirtelen az is gyanús lett, hogy hosszú évekig beutazási tilalmi listán volt, aztán mégis megengedték, hogy osztrák állampolgárként hazajárjon.
– Miért engedtek vissza? Mert 1970-ben Bruno Kreisky lett a kancellár, aki nyilván nem azért közeledett Magyarországhoz, mert le akart paktálni a Kádár-rezsimmel. Normális kapcsolatot szeretett volna kialakítani a szomszédos országgal. A Pravda és az Izvesztyija „csak” azt írta rólam, hogy a CIA és a Szabad-Európa ügynöke vagyok, hamis híreket terjesztek a szocializmusról. Ilyen ostoba kampányt, ami arra épül, hogy önként segítettem Kádárékat, még ők sem engedtek meg maguknak. Erdélyből kaptam egy levelet egy olvasótól, aki azt írja: „Ma reggel kinyitottam aMagyar Nemzetet, melyben egy Torkos nevű nő úgy ír magáról: A bécsi spion”. Azzal zárja sorait, hogy olvasták a magyarokról írott könyveimet, tisztelnek, szeretnek. Érdekes, hogy többen „fölfedezték”, a belső karhatalomnál szolgáltam, holott én csupán sorkatona voltam, minden rang nélkül, amiről a kilencvenes években hivatalos igazolást is kaptam. Azzal nem támadhattak, hogy az unokatestvérem cisztercita papszerzetes volt. Ez már nem férne bele a karaktergyilkosság dramaturgiájába.
– Az is érdekes konstrukció, hogy 1976-ban afelől érdeklődött: mit szólnának Pesten a forradalom 20. évfordulójára készítendő, a szocialista sikereket bemutató dokumentumfilm elkészítéséhez.
– A film elkészült. Az volt az „ára”, hogy Rényi Péter lett a moderátor, de megszólalt benne Déry Tibor, Illyés Gyula –ezt nem szokták leírni a szélsőjobbos lapok. Elhangzott benne egy lövés, ami Nagy Imrére utalt. Idéztem Wittgensteint: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Nyilatkozott Burger Róbert Bábolnáról: A butaság nálunk nagyhatalom! Ezt megjegyeztem.
– Első könyvét 1969-ben a Balkánról írta. Miközben 1981-től az osztrák tévé kelet-európai főszerkesztője volt.
– Ezt is a magyar belügynek köszönhettem, mert csak Jugoszláviába és Romániába utazhattam. Belgrádban Horthy ügynökének neveztek. Jugoszláviát a nacionalizmus tette tönkre. Én ezt ott átéltem. Amikor Zágrábban forgattam, s a film végén elhangzott, hogy a horvátok nem érzik otthon magukat Horvátországban, nekem esett a Danas hetilap. Akkor éppen a szovjet érdekeket „képviseltem”, KGB-ügynöknek neveztek. Edzett vagyok.
– A magyar nacionalizmus gyökerei mások, mint a soknemzetiségű Jugoszláviáé voltak.
– A nacionalizmus a magyar történelem legveszélyesebb jelensége. Kosáry Domokossal értek egyet, aki szerint először is a tehetetlenség nem politikai erény. Ezt egyébként ki kellene írni Orbán Viktor dolgozószobájába, amikor a munkatársait válogatja. A másik, hogy mindig a kézenfekvő, közhelyszerű igazságokat kell megkérdőjelezni, amelyeket senki sem von kétségbe, mert ezek a leggyanúsabbak. A nemzeti romantika falait, amit önszemléletünk és a valóság közé emeltünk, le kell bontani. Kosáry a történelmi tanulságokra is fölhívta a figyelmet: mindig a nemzetközi viszonyok, s nem a belső fejlődés szabta meg Magyarország sorsát. Nem ismertük fel bizonyos trendek, tendenciák kikerülhetetlenségét: a soknemzetiségű magyarságból nem lehetett magyar nemzeti államot építeni. A mások és magunk okozta nagy megpróbáltatások ellenére Magyarország minden bajt túlélt és túl fog élni. Mert a magyar történelem tulajdonképpen a túlélés sikertörténete.
– A túléléshez szükséges a politikai metamorfózis?
– Ez az ország tényleg olyan, mint Abszurdisztán! Itt Pozsgay előkészíti az alkotmányt, Szűrös ott ül Csurka mellett a páholyban, Szili Szájerral alkotmányos komédiába kezd. A szocialista párt nincs fölháborodva. Szanyi Tibor mondta évekkel ezelőtt: Szilit pozícionálni kell. Hát most ott van. Pozícionálta magát. Schmitt Pál szerint pedig szemernyivel sincs több antiszemitizmus, mint máshol. Az, amikor Schiff András olvasói levele kapcsán a kormányfő barátja az orgoványi erdőre aszszociál, és összehozza a legjobb magyar zongoraművészt Kun Bélával meg Landlerrel – Schiffet, aki 1953-ban született –, az vajon mi? És Bayer mindezt abban az újságban írja, amelyben Kun Béla unokája és felesége ontják a sületlenségeket. Schiffnek igaza van: a magyarok szerencséje a különleges nyelvük. Ha máshol hangoznának el ilyenek, abból világbotrány lenne. Képzelje el, ha aWeltben vagy a Frankfurterben megjelenne egy cikk egy zongoraművész ellen, mert kritizálni merte Angela Merkelt! És erre valaki azt írná, hogy együtt kellett volna kivégezni a náci háborús bűnösökkel. Hát mi lenne ebből?
– Új könyve, Az eltékozolt ország számba veszi, hogy a huszonkét év alatt az ország nagyobbat léphetett volna előre, mint amekkorát megtett.
– A német kiadás Mein verspieltes Land címmel jelent meg. A verspielt németül azt is jelenti, valaki játékosan nem figyel oda. És azt is, hogy eljátszsza. Az utolsó fejezet ráadás a magyar kiadásban. Orbán Viktor olyan sebességgel hajtotta végre a hatalomátvételt, és olyannyira a feje tetejére állította az országot, hogy az utolsó fejezetet ki kellett egészítenem.
– Mi történik az EU-elnökség fél éve után? Nem kell újabb fejezetet hozzácsapni a könyvhöz?
– Alapkérdés: mi lesz itt, ha nem jönnek az európai küldöttségek. Amikor Magyarország megint egy lesz a 27 tagállam sorában. Orbánék rengeteget ártottak az országnak és saját maguknak a kontár és nevetséges sietséggel, köztük a médiatörvénnyel, a külföldi vállalatok megsarcolásával. Sokat ártottak azzal, hogy Orbán Viktor egyszer azt mondja, esze ágában sincs a médiatörvényt megváltoztatni, aztán mégis úgy csinál, mintha visszatáncolna. A legnagyobb veszély, mint általában az autokratikus országok vezetőinek esetében, hogy saját környezetében, pártja vezetésében nem merik neki megmondani, ha a politikája egy kérdésben alapvetően téves. Mindent a feje tetejére állítottak. Összekeverik a politizálást a karaktergyilkossággal. Az a fontos, hogy valamit vagy valakit a kritikusok közül lejárassanak. Hozzászoktatták a durvaságokhoz az országot. A kicsinek az esélyt sem adják meg ahhoz, hogy védje magát. Meg akarják magukat erősíteni hosszú távra, ezt szolgálja a kettős állampolgárság révén a választójog kiterjesztése. Ehhez jön a médiabirodalom bebetonozása. Az a helyzet, hogy itt, szinte az utolsó pillanatban, Gyurcsány megbuktatása után volt egy ember, akiben nagy lehetőség lett volna. Bajnai Gordonnak hívják. Ha lett volna még vagy két éve, sok mindent rendbe tudott volna tenni. Nem kárörömmel nézem a vergődést, nem izgatom fel magam, de nagyon szomorú vagyok. Egy roppant tehetséges néppel és országgal történik mindez. Magyarország jelenleg csak egyetlen területen áll ugyanott, mint Ausztria: a futballban. A távolság semmit sem csökkent.
