„Akinek nincs semmije, az annyit is ér”

Elnézést kért Magyarországtól Lázár János az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” kijelentése miatt, de manipulációról beszél.Hódmezővásárhely polgármestere azzal védekezik: a „megélhetési politikusoknak” címezte nagy vihart kavaró szavait. Az ellenzék szerint szegényellenes, cinikus a Lázár-beszéd, a Fidesz frakcióvezetőjének távoznia kell a közéletből.

„...az ember kaparjon, gyűjtsön (...), akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani.” Ezeket a szombaton az interneten nyilvánosságra került mondatokat Lázár János közölte egy képviselőtestületi ülésen, még 2008-ban.

– Szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam –Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap délelőtt sajtótájékoztatón kért elnézést a szavaiért, hozzátéve: a polgári oldal képviselőit az különbözteti meg másoktól, hogy a szavaikért vállalják a felelősséget. A bocsánatkérés után viszont Lázár János azzal védekezett: nem a szegény, hátrányos helyzetű emberekről, hanem a „megélhetési politikusokról” beszélt 2008. június 5-én egy hódmezővásárhelyi közgyűlésen.

– A vita arról szólt, van-e helye a testületben, a helyi politikában azoknak, akik a saját világukban képtelenek voltak egzisztenciát teremteni. De nincs új a nap alatt, a nyilvánosságra hozott szöveg manipulált. Azon az ülésen Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le egy – az írott szöveg szerint – körülbelül 15 oldalnyi vitát. De éppen a szöveget magyarázó részt vágták ki a most nyilvánosságra hozott anyagból – mondta Lázár, hozzátéve: sértik az igazságtalanságok. Továbbra is az a véleménye, hogy aki képtelen arra, hogy kétkezi munkásemberként vagy egyetemi emberként helytálljon, az nem képviselheti a közösséget, annak nincs helye megélhetési politikusként a politikában.

Ezt követően a sajtótájékoztatón lejátszották Lázár János 2008-as beszédének inkriminált részét, a hanganyagot CD-n és írásban is kiosztották. Eszerint a polgármester azt mondta: „én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, ... tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. De akinek semmire sem futotta, semmit sem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük sincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján minthogyha érdekes dolgok derülnének ki.”

A szöveg úgy folytatódik: „Na most még annyit hadd mondjak el önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák legalább ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forint–euró árfolyam az jól alakul a következő években.” A sajtótájékoztatón ennek kapcsán Lázár János azt mondta: a családja vagyoni viszonyaira vonatkozó részt meghamisították. „2006-ban az akkori egy szem gyermekemnek a vagyonnyilatkozatát – helyi szinten példa nélkül – nyilvánosságra hoztam, a feleségem vagyonnyilatkozatát is. Ebben euró- és svájcifrank-megtakarítások szerepelnek, és ezeket váltották át és nevesítették helyi szórólapokon, hogy az én gyerekemnek menynyi pénze van. Az én megjegyzésem e tekintetben erre vonatkozott, és ezt vállalom is.”

– A vitában nem volt szó sem a hódmezővásárhelyi társadalmi és szociális viszonyokról, sem egyetlenegy hódmezővásárhelyi vagy magyarországi szegény emberről. Sem a helyi, sem az országos politikában nincs azoknak helye, akik megélhetési életcélnak tekintik a parlamentet vagy a helyi képviselő-testületet. A megjegyzésem rájuk vonatkozott, nem másra – szögezte le tegnap Hódmezővásárhely polgármestere, aki ezt követően megköszönte a sajtó figyelmét, és távozott. Az újságíróknak nem volt lehetőségük, hogy kérdezzenek.

Az MSZP szerint Lázár János sok millió embert sértett meg, amikor arról beszélt, hogy „akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér”. Török Zsolt szóvivő szerint Lázár nem maradhat a Fidesz frakcióvezetője, s meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől. A szocialista politikus szerint „Lázár Jánosék” hibás döntései miatt most sokkal roszszabb hangulat van Magyarországon. „Ezek után van képe azt mondani, hogy aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”, fogalmazott Török, aki úgy vélte: Lázár „könnyen beszél”, hiszen az elmúlt hónapokban az adófizető polgárok finanszíroztak neki havi 600 ezer forintért egy harmincmilliós Audit. „Az is a pofátlanság netovábbja, hogy az az előző ciklusban 18 millió forint költségtérítést vett fel az Orszá ggyűléstől, miközben szolgálati autó furikázta Budapest és Hódmezővásárhely között.”

A Jobbik felszólította Lázár Jánost, hogy „őszödi beszéde” után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket. Lázár János elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg, mintha csak azért nem lenne másnak vagyona, mert nem dolgozik. A Jobbik felszólítja a luxus-Audik és költségtérítések királyát, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az Országgyűlésben, az alkotmányozó kormánypárt frakciójának élén és a magyar közéletben.

Az LMP szerint az Orbán-kormány eddig csak büntette a szegényeket, most nyilvánosan meg is alázta őket. Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak. „A Fidesz frakcióvezetője a szegényeket pellengérre állító városi szégyenlistája után újra bebizonyította, hogy szerinte egyedül a tehetős állampolgárok értékesek, szegénynek lenni pedig bűn”. Mára nyilvánvaló, hogy „a luxusautókba szerelmes”, milliós fizetést húzó Lázár János nézetei a kormány szegényellenes politikájának lényegét mutatják: aki nem gazdag, az nem ér semmit. Nem erről volt szó – írta közleményében az LMP.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a szocialisták Lázár János ügyében is a hamisítás „jól bevált eszközéhez folyamodtak”. A Fidesz azt vizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi a valóságot, közölte tegnap Kósa.

A Fidesz frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján – kérdezni nem lehetett
A Fidesz frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján – kérdezni nem lehetett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.