Rendőröket a T. Házba?

Kövér nem szeretne annak a kísértésnek engedni, hogy házelnökként belecsússzon a tanár bácsi vagy a cenzor szerepébe.

A házszabály alapján az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, a törvényhozás rendjének és biztonságának fenntartásáról az Országgyűlés elnöke köteles gondoskodni, és ennek keretében megteszi, illetve kezdeményezi az Országgyűlés biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket - közölte a belügyminiszter arra az írásbeli választ igénylő kérdésre, amelyben egy szocialista képviselő az iránt érdeklődött: „mi a kötelessége a rendőrségnek, ha feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhájának nyilvános rendezvényen való viselését észleli".

„Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást kizárólagosan a bíróságok gyakorolják. A tekintetben tehát, hogy az említett esetben a konkrét szabálysértés megvalósult-e, kötelező érvénynyel kizárólag a jogalkalmazó –jelen esetben a bíróság – foglalhat érdemben állást” – Pintér Sándor az MSZP-sHarangozó Tamás írásbeli választ igénylő kérdésre adott válaszában.

Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott: „sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban eszközökkel”...

Egy a Heti Válaszban március elején megjelent interjújában a házelnök arról is beszélt: nem szeretne annak a kísértésnek engedni, hogy házelnökként belecsússzon a tanár bácsi vagy a cenzor szerepébe. (mti.hu)

2011. február 14.: Vona Gábor Magyar Gárda-mellényben
2011. február 14.: Vona Gábor Magyar Gárda-mellényben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.