A harmincnégy fokon élő ember lelassul, apátiába sülylyed, elveszíti társas kapcsolatait, beszéde apránként érthetetlenné torzul. Nem tisztálkodik, nem öltözik át, nem válogat. Ha nagy ritkán orvoshoz kerül, betegségeiről egyetemi jegyzetekbe való képek készülnek, mert vannak orvosok, akik egész pályafutásuk alatt nem látnak hasonlót.

A budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórházba évente átlag kétszáz ilyen ember kerül be. Van köztük, akit hetedjére melegítenek fel, akad, akinek nem maradt már egyetlen használható végtagja sem. Zacher Gábor osztályvezető főorvos tapasztalatai szerint ezek az emberek belvárosi kapualjakból, forgalmas csomópontokból érkeznek.

A hajléktalanlét legmélyebb szegmenseiben élő emberekkel sem egy átlagos szálló, sem egy hétköznapi kórház nem tud mit kezdeni. A Péterfy Sándor utcai kórház ilyen betegeit többnyire a társintézmények is csak akkor fogadják, ha a beutalóra odaírják, ellátás után visszaveszik az illetőt.

Budapesten a téli időszakra kibővített hajléktalanszállók négyezernél több embert tudnak befogadni. A férőhelyeket elsősorban a kevésbé problémás emberekkel töltik fel, az igazán nehéz esetek néhány nyitott szellemű intézményben koncentrálódnak. Nézőpont kérdése, hogy ezeket toleráns intézménynek vagy rossz hírű szállónak tekintik.

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkársága olyan intézmények kialakítását tervezi, ahová akár hatósági intézkedéssel is elvitethetők az intézményi elhelyezést elutasító vagy a közterületet nem rendeltetésszerűen használó emberek. A tervek szerint nyolcszáz férőhelyes kapacitást hoznának létre valahol a város határában, ahol a közösséget nem zavaró módon létezhetnek az utcáról összegyűjtött hajléktalanok.

VecseiMikós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és Zacher Gábor főorvos a hajléktalanlét alsó határán élő emberekkel rendszeresen találkozó szakemberek véleményét összegezve azt kéri a döntéshozóktól: ne hatósági úton rendezzék a „34 fokon élő” emberek jelentette társadalmi problémát. Összesített javaslataikat pénteken juttatják el a tárcák képviselőinek. Vecsei Miklós volt hajléktalanügyi miniszteri biztos praktikus tanácsokat sorol, egyik fontos javaslata a célok és feladatok konkrét meghatározására vonatkozik. Jó példával a tavaly novemberi akció szolgálhat, akkor a Tarlós István által kijelölt tizennégy fővárosi aluljáró kiürítése volt a feladat. Az ebben részt vevő szervezetek naponta egyeztették feladataikat, végül az aluljárókban élő százhúsz hajléktalan ember csaknem nyolcvan százaléka saját elhatározásából költözött valamelyik intézménybe, és azóta is ott lakik.

A szakemberek legfontosabb javaslata most is erre vonatkozik: nyolcszáz férőhelyes gyűjtőhely helyett inkább személyre szabott megoldást kellene találni a kezelhetetlennek tűnő esetekre. A kijelölt közterületekről a végén így is, úgy is eltűnnek a hajléktalan emberek. Csak a módszer nem mindegy.

Kevés még a jó példa a humánus elhelyezésre