Azonban, ismervén az akkori szovjet ínséget, nem állhatta meg – vélhetően egy cigarettával a szájában –, hogy ne tapasszon mindehhez egy megjegyzést is: „mindez nagyon szép, Ligacsov elvtárs, de mit adnak helyette?”.

Ugyanezt a kérdést föl lehetne tenni mindazoknak, akik a japán reaktorkatasztrófa („második Csernobil”) után ádáz vagy éppen kétségbeesett dühvel rontanak neki az atomerőműveknek. A válasz egyszerű és a hajdani szovjet példára hajaz: semmit. Igaz, vannak olyan országok – az egyik épp közvetlen nyugati szomszédságunkban –, ahol már bő harminc éve tiltott a nukleáris energia, ám olyan hatalmas gazdasági erővel rendelkező európai államok, mint Franciaország, Spanyolország vagy Olaszország, semmi szín alatt nem tudnak és nem is akarnak lemondani az atomerőművekből származó villanyáramról. Olyannyira nem, hogy az olaszok és a svédek épp most helyezték hatályon kívül több évtizedes erőműépítési moratóriumukat. A franciák összes elektromos áramuk 75, a németek 25 százalékát nyerik atomerőművekből, de magas a japán, az amerikai és a brit hányad is. A világ más részein óriási lendülettel épülnek új meg új reaktorok és szép számmal akadnak országok, ahol éppen az elsőn dolgoznak. Mindebben jelentős szerepet játszik a kőolaj és a földgáz árának emelkedése (a kínaiak például ezért építenek húsz új atomerőművet), de az is, hogy a reaktorokban termelt energia tiszta és olcsó, miközben a szén-, olaj- és gázégető erőművek megállás nélkül szennyezik a légkört és komolyan hozzájárulnak az üvegházeffektushoz, a globális felmelegedést okozó klimatikus hatások erősödéséhez. Erről tudható, hogy természetes környezetünk egyes számú pestise.

Nyugtázzuk akkor: Csernobil (1986) óta egyetlen olyan „esemény” sem történt az atomerőművek életében, ami komoly következményekkel járt volna. Nincs igazán erős érv a nukleáris energiával szemben. A kérdés nem a léte, hanem a biztonsága. Meglehet, e tekintetben a világ kissé ellustult. Nem számít szentírásnak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztonsági kódexe, holott annak kéne lennie. Jogos továbbá az aggodalom, hogy az újonnan épülő, harmadik világbeli erőművek lazán kezelik a biztonsági előírásokat, ráadásul nincs elegendő képzett szakemberük a karbantartásra. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges terrortámadások elleni védekezésnek a legfejlettebb országokban (de a miénkben is) sokkal kifinomultabb technikái vannak, mint a kevésbé fejlettekben.

Az atomerőmű kétségkívül kockázatos üzem; ezt mindig is tudtuk. De földrengéseket, cunamit kivetíteni az energiatermelésnek erre a tartományára nem kevésbé kockázatos, sőt kalandor vállalkozás. Amin el kell gondolkodni, az a meglevő erőművek élettartamának esetleges kurtítása (értsd: „normális” kockázatcsökkentés), de a folytatás a japán történések drámaisága ellenére sem az elöregedett létesítmények helyének sóval való behintése, hanem új erőművek emelése a halálra ítéltek helyén.