A Fidesznek ugyanis magával kell megtárgyalnia azt, amit magában talált ki. A Jobbik majd beszól egyet-egyet, ezzel vége is a konzultációnak. A többi ellenzéki párt nem veszi magára ennek az alkotmánynak a keresztjét, a Fidesz pedig nem őrült meg bárkit is beavatni abba, hogy mi mire való a szövegben. Ez Fidesz-alkotmány lesz, demokratikus, amennyiben a Fideszt demokratikusan választották meg, és elfogadottsága a Fidesz elfogadottságával arányosan fog harmonikázni.

A kétharmados választási győzelem kínálta előnyöket rögzíti a győztes még egy alkotmányban is. Alapesetben egy alkotmány kijelöli a hatalom határait. Általában akkor, amikor a társadalom (vagy egy része) eszközökhöz jut, hogy rendezze a hatalmakkal a küzdelem szabályait. Vagy újakat adjon. Az Aranybullában a köznemesség kikötötte magának az ellenállás jogát a királyi önkénnyel szemben. A későbbi alkotmányerejű törvényszövegekben a magyar nemesség a király ellenében rögzítette a maga adómentességét, egyben jobbágyai örökös alávetettségét. 1989-ben az állampárttal szemben a többpárti demokrácia szabályrendszere vált az alkotmány részévé. Most a hatalom vesz vissza jogokat a társadalomtól. Az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét mindenkitől, aki nem része a hatalmi mechanizmusnak, az önigazgatás jogát például a bíráktól, csonkolja az állampolgárokat képviselő ombudsmani intézményt, miközben az AB jogainak szűkítését is alaptörvénybe iktatja. Cserébe mindenki közjogi előnyöket kap, akitől a Fidesz hálát remélhet. Így – egyelőre elvi lehetőségként – szavazati jogot a határon túliak, ráadásvoksot a gyermekes családok.

Mindezt körmönfont és csak viták generálására alkalmas elméleti tételekkel körbeburkolva. Vitatható például, hogy itt csak 1944 márciusa után és egészen 1990 májusáig hiányzott a magyar államiság szuverenitása, mert így diszkvalifikálni lehet ugyan a régi alkotmányt, de nem tudunk mit kezdeni a sok száz éves Habsburg jelenléttel, és a sor folytatható volna, ha lenne értelme, ha itt intellektuális kihívás volna, és nem egy hatalmi aktus, amit ennek is kell kezelni. Mindez a Fidesz 2010-es győzelmének történelmi jelentőségét hivatott kiemelni. S amit lehet, eltüntetni a további akadályokból. Ha például illegitim volt 1989-től az alkotmány, akkor nincs jogalapja az Alkotmánybíróság eddigi döntéseinek sem, így nemcsak a ’49-es – valójában a ’89-es – alkotmányt számolják fel, hanem az AB döntéseivel folyamatosan épülő láthatatlan alkotmányt is. Pedig, ha van szép hagyománya e húsz évnek, akkor ez oda tartozik.

Az új alkotmány így is megfelel a polgári demokráciák alapszabályainak. Nem teszi lehetetlenné azt, hogy tisztességes mederben folyjék az élet. Kicsit olyan a helyzet, mint a most az új alkotmány élére címének említése nélkül – tán mert idegen szó, ezért anatéma sújtja – beidézett Himnusszal. Lassú, panaszos dalként énekeljük, pedig Erkel verbunkos elemekkel rakta tele, szólhatna hát pattogósan, önbizalommal telten is. Ez az új alaptörvény is szomorkás, mind születésének körülményeit, mind újdonságait tekintve, de rajtunk is áll, hogy egyszer majd verbunkos elemekkel gazdagítsuk, belakjuk. Most számomra üres, idegen, szertartásos, hogy politikailag praktikus lehessen, hitről beszél hozzám bizalom helyett, mindösszesen nélkülöz mindent, amit tisztelni tudnék benne, miközben gazdag a pillanatnak szóló hatalmi fogásokban. Egy törvény a többi között.