Átadták a Szabad Sajtó-díjakat

„Éhe a szónak, éhe a szépnek hajt titeket” – kezdte ünnepi köszöntőjét Mesterházy Attila, a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadóján, a Pilvax Kávéházban. Majd utalva a sajtóállapotokra, az MSZP elnöke hozzátette: „s éhe a kenyérnek!” Az idei Szabad Sajtó-díjakat Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának német vezetője, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség leköszönő elnöke, Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője (képünkön jobbra), Porcsin Zsolt debreceni újságíró, a Basahalom boulevard blog szerzője és Hazafi Zsolt, az ATV reggeli műsorának szerkesztője kapta.

Közülük egyedül Markó Béla nem tudott jelen lenni, de levélben megköszönte a kitüntetést. Martin Schulz köszönőbeszédében pedig jelezte: a neki szánt összeget szeretné felajánlani azoknak az újságíróknak, akik rászorulnak az anyagi támogatásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.