Orbán visszafoglalja a forradalmi lépcsősort

A hagyományoknak megfelelően a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődik a hivatalos állami ünnepségsorozat, majd Orbán Viktor kormányfő a Nemzeti Múzeumnál mond beszédet, az elmúlt években itt nem lehetett hallani miniszterelnököt. Megemlékeznek a pártok is: az MSZP összejövetelt, az LMP ünnepséget, a Jobbik nagygyűlést tart kedden.

Magyarország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonásával kedd reggel kilenc órakor Budapesten a Kossuth Lajos téren kezdődik a hivatalos állami ünnepség. Ezt követően a Parlament elől ünnepi menet indul a Nemzeti Múzeumhoz. A menetben együtt vonul az ünneplő közönséggel a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység. A tervek szerint délelőtt tíz órakor a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. Ezt követően az ünnepi közönség továbbindul a budai Várba, ahol délután hat óráig családi programokkal várják az érdeklődőket. Mindeközben délelőtt tíztől délután hat óráig nyílt napot tartanak a Parlamentben.

Az állami ünnepségek mellett többtucatnyi rendezvényt tartanak a fővárosban. Az egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebookközösség az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tart demonstrációt. Az Egymillióan a Szabad sajtó útján elnevezésű rendezvény délután négy órakor kezdődik.

Készülődés a Múzeum-kertben
Készülődés a Múzeum-kertben

A Magyar Szocialista Párt március 15-én 12 órától Haza és szabadság címmel a belvárosi Kamermayer téren tart ünnepi összejövetelt, amelyen beszédetmond Mesterházy Attila pártelnök és Martin Schulz az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője. A Lehet Más a Politika a VIII. kerületi Teleki téren tartja központi ünnepségét 11 órától: előbb gondozzák a párt tavaly elültetett fáit, majd beszédet mond mások mellett Schiffer András frakcióvezető. Ezt követően a résztvevők kerékpárral végigjárják a forradalom történelmi emlékhelyeit.

A szélsőjobboldali szervezetek sem maradnak ki az ünneplésből. A Jobbik a Deák térnél tartja az 1848–49-es szabadságharcról megemlékező központi nagygyűlését 15 órától. A Hősök terén pedig a Magyar Nemzeti Gárda emlékezik a szabadságharcra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.