Eddig 72 millióba került az alkotmányozó konzultáció

Csaknem nyolcszázezer ember küldte vissza eddig az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet – ezt Szájer József, a nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője mondta, miután Szili Katalinnal – a testület másik tagjával, független képviselővel – megtekintették a kérdőívek feldolgozását a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában.

Szájer szerint ez a szám azt mutatja, hogy az emberek fontosnak tartják az alkotmányozást. Hozzátette, hogy azokat a pontokat, amelyeket a válaszadók többsége támogat vagy elutasít, módosító indítványként a parlamenti képviselők benyújthatják majd a Fidesz-frakció által már elkészített alaptörvény-tervezethez. Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke azt hangsúlyozta, az alkotmányozás nem lehet pusztán pártpolitikai megítélés tárgya.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Népszabadság megkeresésére azt közölte: a kérdőíveket külön erre a célra kialakított informatikai alkalmazás segítségével értékelik. A borítékok felbontása gépesített, a kérdőívek kivételét és széthajtását diákmunkások végzik. A rendszer kapacitása negyvenezer kérdőív óránként, szükség esetén napi huszonnégy órában képesek a feldolgozásra. A kérdőíves vizsgálat összköltségéről a KIM nem tudott egyelőre nyilatkozni, mondván, azt csak a visszaérkezett válaszok mennyiségének ismeretében tudják meghatározni. Előzetes számításaik szerint egy főre 150 forintot terveztek, de a „hatékony szervezésnek” köszönhetően ez csak 90 forint körül lesz. Vagyis, a nyolcszázezer visszaküldött ív alapján eddig minimum 72 millióba került a konzultáció. A tárca hangsúlyozta: a kérdőíves konzultáció nem fogja elérni egy átlagos népszavazás költségvetésének egyhetedét.

Kérdés, hogy a KIM mit tekint átlagos népszavazásnak, 2003-ban (EU-csatlakozás) 3,4 milliárdba került a voksolás, 2004-ben (kettős állampolgárság, kórház-privatizáció) 2,6 milliárdot, a 2008-as szociális népszavazásra pedig 4,2 milliárd forintot költöttek.

Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes alelnöke lapunk azon kérdésére, hogy ha a kormánypártok számára valóban fontos a választók véleménye, úgy miért nem várták meg az alapszöveg benyújtásával a teljes feldolgozást, azt válaszolta: a kézhezvételtől két hétig lehet visszaküldeni az íveket, az alaptörvény elfogadásáig pedig kellő idő van a feldolgozásukra. Gulyás szerint bizonyos tételek épp a kérdőívekben adott válaszok alapján kerülhetnek majd ki, illetve bele az alaptörvénybe.

Úgy tudjuk, a gyermekek után járó szavazati joggal kapcsolatban például már most megállapítható, hogy a válaszok alapján ez nem lenne része az új alkotmánynak.

Szájer József és Szili Katalin a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában
Szájer József és Szili Katalin a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.