Petőfi Petőfit hallgat

„Ünnepre hangolva: Közszolgálat, közösen” szlogennel indított kampányt a négy közmédium és új munkáltatójuk, a Médiahatóság Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapja (MTVA).

Szórólapokon és reklámokban hirdetik „Mit kínál a közmédia” címmel a Magyar Televízió, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda ünnepi műsorait. A csatornák javarészt önálló programokkal készülnek, az „összefogás” – mint az a szervezők tájékoztatóján kiderült – azt jelenti, hogy lesznek közös, illetve „kevert” műsorok is.

Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója nem győzte hangsúlyozni az együttműködés „történelmi jelentőségét”, mondván, a közmédiumok integrációjával „Magyarország legnagyobb médiavállalata jött létre” (legalábbis a tervezett, és lapunkban elsőként közölt, ezerfős leépítésig – a szerk.). A kampányról azt mondta, az „arca” Petőfi Sándor, akit Varjú Kálmán színész alakít (és a fotókon farmerban pózol a metróalagútban). A márciusi ifjak tizenkét pontjára hajazó programkínálatukban 12 műsort emeltek ki. Nagyjából a megszokott ünnepi program lesz, zászlófelvonástól Bánk bánig.

Bakonyi Péter, a Duna TV intendánsa arról számolt be, hogy ők Csíkszeredáról adnak közvetítést, a műsorvezetőjük jelentkezik be az MTV-n és a rádióban is. Rákay Philip, az m1 intendánsa azt ígérte, hogy „senki sem marad ünnep nélkül e hazában”. Pásztor Zoltán, a rádió igazgatója azt mondta, a Bartókon Bánk bánt adnak, a Petőfin magyar zene lesz egész nap („Petőfi is Petőfit hallgat és jól teszi”), a Kossuthon pedig azt mutatják be, hogyan ünnepelnek a világ magyarjai, „Ausztráliától Nyergestetőig”.

Sajtótájékoztató, ünnepi hangulatban
Sajtótájékoztató, ünnepi hangulatban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.