Sürgeti a médiahatóság függetlenségének visszaállítását, azt, hogy vessenek véget a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó, illetve a kiegyensúlyozott tájékoztatást érintő állami beavatkozásnak.

A szavazást erős előcsatározások vezették fel, ám végül a néppárti frakció (ennek tagja a Fidesz–KDNP is) visszavonult. Visszavonta ugyanis saját javaslatát, amely a magyar kormányt ért alaptalan támadásként ítélte volna el az egész procedúrát. Az elítélő határozat ugyanis okafogyott lett, miután a magyar parlament az Európai Bizottság kifogásai nyomán módosította a törvényt. Mi lehetne akkor a probléma? Hát az Európai Parlament, mint látjuk, talált gondot. Többet is.

A döntésnek nincs jogi következménye. „Csak” politikai. Ostobaság volna most a kormányon kárörvendeni. Legalább annyira rövidlátó ostobaság, mint az, ahogyan a magyar kormányoldal és sajtója az egész botrányt kizárólag a szocialisták és néhány baloldali, liberális értelmiségi aknamunkájának tulajdonítja. Mert a vihart a magyar parlamenti többség maga kavarta. A médiatörvénnyel kormányhivatal alá rendelte a teljes nyilvánosságot. Abban a pillanatban, amikor az ország lett az unió soros elnöke. A történtek senkit sem tölthetnek el örömmel, mert bár az unió korábban sem Magyarországot kritizálta – mint azt a kormányfő állítja –, és most sem, hanem a budapesti kabinetet, de az elmaradt haszon – a szeplőtelen, sikeres EU-elnökség – az ország vesztesége.

Hogy most mi következik, az abból sejthető, hogy Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár tegnap első kommentárjában – meghamisítva az EP határozatát – folytatódó boszorkányüldözést emlegetett. A kormány továbbra is hivatkozhat arra, hogy minden uniós előírást teljesített, pedig csak az Európai Bizottság levelének felelt meg. Amely testület az Európai Parlament szerint csupán korlátozottan vizsgálta a médiatörvényt. És akkor még Dunja Mijatovic EBESZ-médiabiztos visszhang nélkül maradt éles kifogásait nem is említettük. A kabinet kezében egyetlen érv maradt: más uniós országok nem éppen dicsőséges sajtóirányítási gyakorlata.

Ezen a ponton a médiaügy túlmutathat önmagán. A lisszaboni egyezmény megnövelte az Európai Parlament hatáskörét, amely ezt kihasználva „nyírja” is az Európai Bizottságot. Mostani határozatában is bírálja a testületet, de valami sokkal fontosabbat is kimond. Azt, hogy a médiapluralizmus és a sajtószabadság ügye az unió több tagállamában – így Olaszországban, Bulgáriában, Romániában, Csehországban és Észtországban is – komoly aggodalomra ad okot. Indokolt ezért a médiaszabadságról szóló uniós irányelv megalkotása. Ez alighanem végképp be fogja bizonyítani azt a változatlan véleményünket: a magyar médiatörvényt nem lehet javítgatni. Úgy ahogy van elfogadhatatlan.