– Na, úgy hallom, ma újra befűtünk! Vágja már a fát az önkormányzat – derül fel az egyik házból kilépő, Miklósként bemutatkozó roma férfi. Vidáman indul a stíl hangjának irányába a fagyott földúton. Hamarosan többen is követik őt. Ki kordét tol, ki a kerékpárját viszi magával, hogy minél több tűzifával térhessen haza.

Lassan megszokottá válik Szenyéren, hogy az önkormányzati fűrész zúgására mozdul a falu. A település ugyanis sajátos szociális tűzifaprogramot indított: önköltségi áron adja a rászorulóknak a község földjein kivágott fát. Épp csak annyit kérnek fizetségként, hogy legyen miből újabb akácost telepíteni a kivágott fák helyén.

– Jó ez így mindenkinek. A legszegényebbek otthonában is van mivel befűteni, hiszen apránként és keveset kell fizetni, ráadásul az önkormányzatot sem éri veszteség – mondja Bogdán Imre polgármester, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke.

A községet 2006 óta vezető, tavaly ősszel a Fidesz–KDNP színeiben újraválasztott polgármester szerint bevált a tűzifaprogramjuk, de vannak bajok: – Elértük, hogy egyetlen szenyéri családnak sem kellett fagyoskodnia, de időközben a közmunkaprogram beszűkítése még nagyobb nyomorba taszította az itt élőket. Lassanmár enniük sincs mit az embereknek!

A középkorú, szikár, szókimondó Bogdán Imre nem kevés indulattal beszél faluja reménytelen helyzetéről. A községben 345-en élnek, hetven százalékuk roma, amunkanélküliség 67 százalékos. A lakosság harmada 18 évesnél fiatalabb, s az aktív korúak zöme legfeljebb nyolc általánost végzett, így szinte esélytelenek arra, hogy állást találjanak. A faluban nincs iskola, óvoda, de még egy bolt sem.

A polgármester szerint azt, hogy „ha nyomorban is, de eddig elvegetált a falu”, kizárólag a közmunkaprogramnak köszönhették. Tavaly 55 embernek tudtak tartósan munkát adni, vagyis lényegében mindig minden családból volt valaki, aki dolgozhatott, és így a segélynél többet kapott.

– Most viszont, hogy megkurtították a programot, már csak három embert tudunk nyolc hónapon át nyolc órában foglalkoztatni. Rajtuk kívül még harmincöten dolgozhatnak az önkormányzatnak, de már csak négy hónapig, s csupán napi négy órában, vagyis a korábbinál jóval kevesebb fizetségért. Néhány hét alatt világossá vált, ha nem lépünk azonnal, drámai helyzet alakulhat ki.

Bogdán Imre a tűzifaprogramhoz hasonlóan sajátos megoldást ötlött ki arra, miként tudnának a közmunka híján még mélyebb szegénységbe süllyedt családokon segíteni. A helyi képviselőtestület nem kis meglepetésére azt vetette fel: „Egy traktor lehetne a kitörési pont.”

– A családok nagy többségének van kisebb-nagyobb földje, de eszközök, munkagép, vetőmag nélkül nem tudják művelni őket. Ha ebben segítünk nekik, akkor legalább élelmiszerszükségleteik egy részét meg tudnánk termelni – magyarázza a polgármester.

Az ötletet sokan támogatták a faluban, ám akadt egy komoly probléma: az évi 80 millió forintból gazdálkodó falunakmég egy öreg traktor megvásárlásához sem volt elég pénze. Ekkor azonban – alighanem példátlan módon az országban – a cigány kisebbségi önkormányzat segítette ki a települést. A testület tagjai ugyanis 2008 óta nem veszik fel tiszteletdíjukat, s az évek alatt – noha közben jól tanuló helyi roma gyerekeket is támogattak ösztöndíjjal – csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze. Így pedig megvehették Szenyér első traktorát.

– Nagy áldozatot hoztak a cigány kisebbségi önkormányzat tagjai. A testületnek ugyanis majd minden tagja munkanélküli. Sok más szenyéri lakoshoz hasonlóan 28 500 forint segélyből élnek, így számukra kisebb vagyon a tisztségért járó havi ötezer forint. De még ők is szó nélkül lemondtak a díjazásról, hogy a közösséget segíthessék – mondja Bogdán Imre. A megvásárolt húszéves MTZ-traktort néhány hete szállították Szennyérre. Átnézték, kijavították a hibáit, felszerelték a szomszéd falutól kapott használt, de jó állapotú gumiabroncsokkal, s már az ajándék utánfutót is beüzemelték. Már csak ekét, vetőmagot kell venniük, s elkezdhetik a földeken a munkát. Főként répát és krumplit termesztenének, mert azt viszonylag olcsón, nagy mennyiségben lehet előállítani. Bogdán Imre úgy tervezi: jelképes összeggel, de a családoknak is be kell szállniuk az ekézés és a vetőmag költségeibe, nekik is áldozatot kell vállalniuk. A tarifákat viszont úgy szabják majd meg, hogy a kiadásokat a segélyből élők is állni tudják.

A traktor megvásárlása óta eltelt néhány hét alatt a szenyéri családok majd fele jelezte, hogy élne az önkormányzat segítségével, művelné a földjét. Bogdán Imre ezért bizakodó: – Az őszre, ha más nem is, répa meg krumpli bőven lesz a családok éléskamrájában. A tűzifaprogramot pedig a következő télen is folytatjuk. Szenyéren senki nem fog megfagyni, éhen halni. Berendezkedünk a túlélésre.

Traktorszerelők