Megkésett zajvédelem

Alig tucatnyi éjszaka egyenlő nyolc év összes nappalával és éjszakájával. Kissé furcsa képlet, igaz?

Csakhogy az IKEA Örs vezér téri építkezésének zajterhelése miatt indított perben végül csak tíz hangos éjszakát sikerült bizonyítani, de a bíróság így is épp annyi kártérítést ítélt meg a bútoráruház szomszédságában lakóknak, mint a Nagykőrösi út mentén élőknek, akik viszont 2004 óta hallgatják az M5-ös sztrádán beömlő autóforgalom rettenetes zaját, és négy éve pereskednek igazukért, sikerrel: a 36 felperesnek személyenként 300 ezer forintot ítélt meg a Fővárosi Bíróság. A bíró tanúkat sem hallgatott meg, sőt szakértők kirendelését sem kérte bizonyításként, mivel a felperesek az illetékes vízügyi hatóság mérési jegyzőkönyveivel támasztották alá igazukat.

Az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett élők 2004 óta bizonygatták, hogy az őket érő zajterhelés egészségkárosító. Az állampolgári jogok biztosa 2006 novemberében alkotmánysértőnek ítélte, hogy a bevezető szakasz mellett lakók az egészséget is károsító környezetben élnek, mivel a zajszint 10-15 decibellel túllépi az egészségügyi határértéket. Ezt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság is kimutatta, amit a 2007-ben indított perben döntő bizonyítékként értékelték.

A sikert látva, most több száz környékbeli fontolgatja egy újabb per indítását. A pernyertesekkel egy lakásban élő családtagok esetében még egy lakcímkártya is elég a bizonyításra – állítja dr. Biczi Tamás ügyvéd, a Nagykőrösi út mentén élők képviselője.

A közlekedési tárgyú perekre idén elkülönített húszmillió forint nagyobbik részét elviszi a Nagykőrösi út lakóinak fizetendő 10,8 millió forint és annak kamatai. Holott akad még közlekedési vita a fővárosi önkormányzat és a lakosság között bőven. S még így is örülhetnek a városvezetők, hiszen az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett álló házak lakói eredetileg 500 ezer forintot követeltek fejenként.

Az ingatlanok értékcsökkenése nem volt az első per tárgya. A lakók még a vagyoni kártérítési per elindítását is fontolgatják.

A Fővárosi Bíróság ítélete különösen bosszantó lehet a rendkívül szigorú idei költségvetést összeállító fővárosnak, hiszen alig pár nappal a kihirdetése előtt szavazták meg az M5-ös autóút XIX–XX. kerületi szakaszának zajvédelmi beruházását. A zajvédő falak felállítására összesen 591,5 millió forintot irányoztak elő. A lebonyolítói szerződést még az előző önkormányzat kötötte meg a Metrober Kft.-vel tavaly szeptemberben, míg a kivitelező kiválasztására indított közbeszerzési pályázat nyertesével idén januárban írták alá a megállapodást. Már folyik a munkakezdéshez szükséges engedélyek beszerzése. Az öszszesen 910 méter hosszú átlátszó hanggátló panelek felállításának határideje június vége. A bíróság által a 36 felperesnek megítélt kártérítési öszszeget természetesen ettől függetlenül meg kell fizetni. A hazai ítélkezési gyakorlat ezzel új fejezetet nyitott, hiszen eddig még soha nem fordult elő, hogy zajterhelés miatt köteleztek volna kártérítés fizetésére egy önkormányzatot.

A Nagykőrösi úton
A Nagykőrösi úton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.