A „politikai igény” nem egyéb, mint a katolikus egyháznak és elkötelezett híveinek kegyét kereső politikusok vágya úgy megfelelni támogatóiknak, hogy ne kelljen megfelelni nekik. Ezt az igényt azok a szavak elégítik ki, amelyek elég üresek ahhoz, hogy ne következzen belőlük semmilyen tett. Az üres szó nagy kincs, újra (meg újra) kell hasznosítani.

A Vatikán álláspontja világos, a pápa nemrég Dél-Amerikában többször meg is erősítette: a művi vetélés gyermekgyilkosság, az engedélyezését támogató katolikus politikusoknak számolniuk kell az egyházból való kiközösítéssel, mert „egy gyermek megölése összeegyeztethetetlen Krisztus testének vételével”.

A kormánypártok álláspontja is világos, Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP közös siófoki frakcióhétvégéjén leszögezte: „az abortusz szigorításába vagy egy ilyen hazug riogatásba belebuknánk”. Semjén Zsolt is világossá tette: a KDNP sem kívánja az abortuszszabályozás szigorítását.

Persze mindig gondot okoznak azok az éretlen keresztény politikusok, akik komolyabban veszik a pápa szavait, mint pártjuk érdekeit. Az alkotmány koncepcióját kidolgozó egyik munkacsoport, Tarnai Richárd vezetésével az ősszel még az abortuszt teljességgel kizáró megfogalmazást javasolt. (Komolyan vette Semjént, aki szeptemberben még maga is ilyen formulához ragaszkodott.) Surján Lászlónak, az Antall-kormány miniszterének is szembe kellett néznie 1992-ben azokkal a kormánypárti képviselőkkel, akik a kormánnyal szemben a törvénytervezetnek a művi terhességmegszakítást tiltó változatát támogatták. E szavakkal fordult hozzájuk: „Most, a szavazás megkezdése előtt azokhoz a képviselőtársaimhoz fordulok, akik szerint az úgynevezett B variáns túlzottan liberális, a nemzet további erkölcsi és demográfiai pusztulásához vezető, alapvetően elhibázott lépés. Félek: ez a zárszó nem alkalmas meggyőzésükre; de szeretnék felolvasni egy idézetet. Valéry Giscard d’Estaing Hatalom és élet című könyvében, az éppen az ő köztársasági elnöksége alatt születő – egyébként meglehetősen liberális – francia abortusztörvénnyel kapcsolatban a következőket írta: »Nem az a dolgom, hogy személyes meggyőződésemet ráerőszakoljam polgártársaimra, hanem, hogy ügyeljek rá, hogy a törvény megfeleljen a társadalom állapotának, s következésképp tiszteljék és alkalmazni tudják«.”

A kormánytöbbség úgy próbál szembenézni a szekularizálódott, az egyház irányítása alól menthetetlenül kicsúszott társadalom állapotával, hogy ne kelljen szembenéznie vele. Fönntartja a keresztény Magyarország fikcióját, miközben adottnak veszi, hogy a lakosság kétharmadát maga alá soroló katolikus egyház álláspontjával csak veszíteni lehet. A magyar katolikus egyház pedig nem fogja álláspontja komoly számonkérésével veszélyeztetni a számára előnyös társadalmi és anyagi pozíciót biztosító protektorai hatalmát. Az őszinte szó veresége – a realizmus diadala.