Az alkotmány általában olyan, történelmileg kialakult dokumentum, amely meghatározza az államszervezet működésének kereteit, illetve a hatalomgyakorlás garanciarendszerét. Egy ilyen dokumentum legfontosabb szerepe az, hogy minden körülmények közt biztosítsa az alapvető emberi jogok érvényesülését – állítja Lövétei István alkotmányjogász. Az új alaptörvényről feltett és az állampolgároknak postázott tizenkét kérdés ennek a követelménynek a szakértő szerint nemigen felel meg. Teljesen felesleges például az állampolgári jogok és kötelezettségek alkotmányba foglalására vonatkozó kérdés, hiszen az alapvető emberi jogok ma is benne vannak az alaptörvényben – véli Lövétei. Ugyanez a helyzet a család, a rend, az otthon, a munka, az egészség mint közös értékek kapcsán: azok ma is alkotmányos védelmet élveznek.

Több kérdés azért tűnik indokolatlannak, mert olyan témákról van szó, amelyek alkotmányba foglalása szinte lehetetlen vagy teljességgel szükségtelen. Lövétei e körbe sorolja például azt a javaslatot, hogy kerüljön be az alaptörvénybe a jövő nemzedékek iránti kötelezettségvállalás. Ezt nehéz érdemi tartalommal megtölteni – fogalmaz –, miközben minden szülő ma is e felelőssége tudatában neveli a gyermekeit. Ugyanez vetődik fel a határon túli magyarsággal való nemzeti összetartozás kérdésében: nem tudni, mit jelenthet ez a deklaráció a mindennapokban. Ami a közbeszerzések ügyét illeti: ha egy társaság tulajdonosi szerkezete átláthatatlan, elvileg most sem juthat állami megrendeléshez. A ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésről sem kell az alkotmányban rendelkezni, hiszen a hatályos Btk. ezt a büntetési nemet már tartalmazza – mutat rá Lövétei.

Vannak ugyanakkor értelmezhetetlen javaslatok, ilyen például a gyermeknevelés költségeinek adómentessége. Lövétei úgy gondolja, hogy költséget eleve nem lehet adóztatni, mert közteher csupán a jövedelmekre vethető ki. Szerinte legfeljebb az jöhetne szóba, hogy az arányos közteherviselésnél tekintettel kell lenni az eltartott gyermekekre is. A parlamenti vizsgálóbizottságra vonatkozó kérdés végképp kakukktojás: ezek politikusokból álló grémiumok, amelyek nem vehetik át az állami intézmények szerepét – hangsúlyozza Lövétei. Vagyis: egy ilyen bizottság nem a büntetőhatalom része, ezért legfeljebb a megállapításait közli, de érdemi intézkedésre nem jogosult. A megjelenési kötelezettség elmulasztásának szankcionálása így rendszeridegen elem, bár – teszi hozzá az alkotmányjogász – egyetlen civilizált államban sem képzelhető el, hogy valaki ne jelenjék meg például egy kongresszusi vizsgálóbizottság előtt.

– Kíváncsi lennék, a tizenkét pont közül hány ment volna át az Alkotmánybíróság szűrőjén – veti fel Kálmán László nyelvész. Ha ezeket népszavazásra kívánták volna bocsátani, szerinte valószínű, hogy egy sem felelt volna meg az egyértelműség követelményének, hiszen a testület még a 62 éves nyugdíjkorhatárra vonatkozó kezdeményezést is elutasította, pedig az könnyebben értelmezhető, mint a gyermekvállalás költségeinek adómentessége. Hiszen ezzel kapcsolatban még az sem világos, hogy melyek az elismert költségek: a tankönyv, a gyerek étkeztetése, vagy egy oxfordi diploma is? A kérdések mindegyikében ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza: „vannak, akik”, illetve „mások szerint”. Ez jelezhet egyfajta elhatárolódást: „nem mi mondjuk”. A nyelvész azonban úgy értékeli, a kérdező inkább személytelenné kíván válni, és jelzi: maga nem sugall semmit, hanem csak közvetíti a „vannak, akik” többségi véleményét, amelyet szembeállít a „másokkal”, akik nyilvánvalóan csak egy kisebbség lehet.

Kálmán úgy látja, hogy az egész dokumentumot a fideszes „újbeszéd” hívószavai uralják: védelem alá venni, kötelezettséget vállalni, közös értékek, összetartozás. Ezek a legtöbb ember számára elfogadható, sőt támogatandó dolgok, miközben a fordulatok tényleges tartalmát sokan meg sem próbálják értelmezni. Felmérések sora igazolja, hogy a magyar fiatalok súlyos szövegértési problémákkal küzdenek, a nyelvész ezért úgy gondolja, hogy a politika – miként arra az utóbbi években szép számmal volt példa – most is ezt igyekszik kihasználni: üres szólamokat dob be a köztudatba, amelyeket a legtöbben minden kritika nélkül készek elfogadni.

A számla

Mintegy kilencven forintra teszi egy állampolgár megkérdezésének költségeit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) vezetője, tehát erre a célra összesen – állítja – 720 millió forintot költenek. Vetési Iván az MTI kérdésére néhány napja azt mondta, hogy eredetileg 150 forintot terveztek, de ezt az állami tulajdonú cégek összehangolt munkájának eredményeként – vélhetően a posta is jelentősengedményt adott – sikerült leszorítani.

A kilencven forint igen szerény összeg, hiszen nyolcmillió példányban kellett előállítani az új alkotmányra vonatkozó tizenkét kérdést, a köszöntőlevelet, illetve a címzést tartalmazó három nyomtatványt, s azokhoz nyolcmillió borítékra – plusz válaszborítékra – volt szükség. A küldeményeket borítékolni kellett, s ehhez jön még a kétszeri postaköltség, de a feldolgozás sincs ingyen – igaz, szinte bizonyos, hogy a kérdőíveknek csak kisebb részét küldik majd vissza. (Múlt péntekig 115 ezer érkezett vissza a hivatalhoz.)

Választási szakértők egyébként úgy gondolják, hogy a jelzett összeg valószínűleg nem tartalmazza a munkaráfordítást – a postázás előkészítéséhez a KEKKH munkatársainak jelentős részét igénybe vették –, mert kilencven forintból még a nyomtatványok és borítékok is csak szűkösen jönnek ki. Egy-egy választásnál például a szavazásról szóló értesítés tényleges költségei jóval meghaladják a száz forintot, és ott a visszaküldés kapcsán nem is merülnek fel további kiadások. Ha tehát az összes ráfordítást számolnák, az alkotmányozási kérdések „ára” darabonként az eredetileg tervezett 150 forint körül alakulna, vagyis a számla jóval több lenne egymilliárdnál.