Médiatörvény-szavazás

A parlamenti kormánytöbbség ma várhatóan megszavazza a hazai és európai szakmai körökben, illetve politikai színtéren is nagy vihart kavart médiatörvények módosítását. A médiaalkotmány és a médiatörvény várhatóan azon a négy ponton – a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozása, a véleménynyilvánítás korlátozása, az online tartalmak regisztrációja, a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók – változik, amelyekről a magyar kormány megállapodott az Európai Bizottsággal.

Miután a kormány előre jelezte, hogy ezen a négy ponton kívül más változtatásokat nem támogat, ezért a kétharmados többség az MSZP és az LMP módosító javaslatait valószínűleg leszavazza, így a végszavazást is megejthetik. A szocialisták azt javasolták, hogy a parlamenti pártok, a kormány és a szakmai érdekképviseletek részvételével eseti bizottság dolgozzon ki egy új, az európai uniós és a magyar alkotmányos jogelveknek megfelelő törvényt. Az LMP pedig újra kezdeményezte, hogy vegyék ki a nyomtatott és az internetes sajtót a hatósági ellenőrzés alól. Szerették volna rögzíteni a törvényben azt is, hogy a politikai vélemények nem szankcionálhatók. Mindkét ellenzéki párt kezdeményezte azt is, hogy a jelenleg csak fideszes jelöltekből álló Médiatanácsot egészítsék ki ellenzéki delegáltakkal.

A magyarországi sajtószabadság helyreállítására szólítja fel a kormányt az az európai parlamenti határozattervezet, amelyet négy frakció fogalmazott meg, és amelyről várhatóan csütörtökön szavaznak a képviselők Strasbourgban. A szocialisták, a liberálisok, a Zöldek és az Egyesült Baloldal által elkészített határozattervezet felszólítaná a kormányt a médiafelügyelet függetlenségének visszaállítására.

Az EP korábban többször megfogalmazta aggályait azzal kapcsolatban, hogy a magyar Médiatanács kizárólag kormánypárti delegáltakból áll, s ezt az Európai Bizottság is osztotta, de a testületnek nincs jogi alapja ennek számonkérésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.