Kilencosztályos iskola?

Pokorni Zoltán nem mer szembemenni a kormány által tervezett tizenöt éves tankötelezettségi korhatárral, ezért javasolja a kilencosztályos alapiskola bevezetését.

Egy pedagógiai szakértő rosszindulatú magyarázatnak szánta e megfogalmazást, de valamilyen összefüggés bizonyára mégiscsak van a két friss kormánypárti bejelentés között, amelyek egyike sem szerepelt a hetek óta tartó közoktatási vitákban.

Lehet, hogy új dimenziót nyitott a Fidesz ezzel a kereszténydemokrata irányítással folytatott szakmai disputához, a hevesen elutasító szakmai reakciók mindenesetre biztosan felkavarják a pár napja még konszenzusközelinek tetsző állapotot. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus egyenesen „nemzeti katasztrófának” nevezte a tankötelezettség korlátozását. Vannak, akik ENSZ-szabályokat és európai uniós direktívákat emlegetnek a korai iskolaelhagyás alapvető akadályaként.

A leszállított korhatár ellen az érdekképviseletek is felszólaltak, arra hivatkozva, hogy erősíti a gyermekek közötti szelekciót, és biztos munkanélküliségre ítéli az iskolából korán kikerülőket. Ezek a felvetések talán nem számolnak azzal a Fidesz-logikával, amelyben tíz év múlva egymillióval több munkahely lesz nálunk, márpedig az első tizenöt évesen a tankötelezettség alól felszabaduló korosztály ekkor végezne.

Az oktatásügy jövőjével kapcsolatos bizonytalanság (vagy sokrétűség) a fenntartók körében is érzékelhető. Az önkormányzatok nem tudják, lesz-e államosítás, ezért a nehéz helyzetben lévő településeken továbbra is az egyházak gondjaira szeretnék bízni az iskolát.

 

Elsősök az iskolapadban – róluk még tizennyolc éves korukig gondoskodik az állam, ha rászorulnak
Elsősök az iskolapadban – róluk még tizennyolc éves korukig gondoskodik az állam, ha rászorulnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.