Ha nem hat a gyógyszer, nem fizet a biztosító

Elődeinél „intelligensebben” igyekszik hozzáállni a Fidesz-kormány a gyógyszerkassza minden eddiginél nagyobb lefaragásához. Míg a korábbi apparátusok közvetlenül csak a kiadás csökkentését tartottákszem előtt, a Matolcsy-csomagot összeállítók a gyógyító hatás ellenőrzésével kívánják kikényszeríteni a közkiadások mérséklését.

Több mint fél tucat eszközt vetne be a Fidesz-kormány a gyógyszerköltségek lefaragására: a nemzetközi referenciaárakat, a másolt hatóanyagok árszínvonalának mérséklését, a biotechnológiai terápiák eljárásrendjének felülvizsgálatát, a nagy értékű terápiák hatásainak nyomon követését, a gyártók extraadójának 12 százalékról 18 százalékra, a 300 forintos dobozdíj 500 forintra növelését, valamint a gyógyszerismertetők adójának 50 százalékos emelését. Bár a legtöbb gyógyszerpiaci elemző kétségbe vonja, hogy az említett eszközökkel lefaragható a következő két évben összességében a Matolcsy György által bejelentett 120 milliárd forint, a Népszabadságnak sikerült felkutatnia olyan szakértőket is, akik szerint még a betegek is jól járhatnak a csomag egyik elemével, nevezetesen a nagyértékű terápiák nyomon követését ígérő támogatási formával.

A tervek szerint az egészségbiztosító ellenőrizné, hogy a krónikus betegek állapotában az adott szer hatására valóban bekövetkezett-e az adott terméktől remélhető gyógyulás. Olaszországban bizonyos daganatos terápiás készítmények támogatását már most is csak akkor fi zeti ki a biztosító, ha a beteg gyógyul, ellenkező esetben a gyártóé a terápia pénzügyi kockázata. A beteget kár nem érheti, ő mindenképpen megkapja az orvosságot, az viszont később derül ki, hogy a gyártója megkapja-e az egészségbiztosítótól az ártámogatást.

A gyártó abban lenne érdekelt, hogy a beteg beszedje az orvosságait, az egészségbiztosító pedig, hogy ellenőrizze, van-e kedvező eredménye az adott terápiának. Egy hazai vizsgálat szerint jelenleg a krónikus betegeknek mindössze 40 százaléka szedi megfelelően a gyógyszereit, míg a kívánatos a 80-85 százalékos arány lenne. A krónikus betegek többsége vagy abbahagyja idő előtt, vagy egyszerűen nem jut hozzá, mert most se az orvosuk, sem a termék gyártója nem érdekelt, hogy kövesse a terápiát. Az új támogatási formával viszont ez megkerülhetetlen feltétel lenne. Az új gyógyszer-támogatási rend bevezetése után ez nem történhetne meg, hiszen ha a gyártó az adott betegnél nem tudja igazolni szere hatékonyságát, nem jut hozzá annak támogatásához sem.

Egy szakértő a rossz gyakorlatra példaként egy nagyon drága daganatos szer terápiáját említette. Az OEP ebből 1000 kezelést finanszíroz, ám a valóságban ennél jóval több betegnél kezdik el az orvosok a készítmény alkalmazását. Ez úgy lehetséges, hogy az érintettek egy része soha nem kapja meg azt a mennyiséget, amitől meggyógyulhatna, és a terápiája idő előtt félbemarad.

– Állunk elébe az új gyógyszer-támogatási tervnek – reagált lapunknak Rékassy Balázs, a Pfizer Hungary Kft. közkapcsolati, stratégiai és kommunikációs igazgatója, aki szerint cége külföldön már találkozott ezzel a támogatási formával. Néhány országban a biztosítók vizsgálják, hogy egy-egy gyógyszer valóban azt tudja, amit a gyártója a befogási kérelmében ígér. Hozzátette: a készítmények piacra kerülése előtt ugyanis a gyártók óriási összegeket fordítanak a hatásosság igazolására, tehát nincs félnivalójuk. Ám, annak, hogy a kedvező változás bekövetkezzen az is a feltétele, hogy a beteg akkor és úgy szedje az orvosságot, ahogyan az a készítmény leiratában olvasható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.