Életbiztosítási botrány Esztergomban

A csütörtöki közgyűlés előtt Tétényi Éva polgármester nyilvánosságra hozta, hogy közpénzből fizetett életbiztosítást vettek fel Esztergom korábbi alpolgármesterei.

A Fidesz frakció szokása szerint nem tárgyalta a polgármester előterjesztéseinek többségét. Meggyes Tamás korábbi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő kijelentette:

Tétényi Éva ha kérdez, akkor sem mond igazat, az adósságrendezési eljárás pedig szerinte csak néhány, felkapaszkodni vágyó ember „gonosz bosszúja.” Nem hagyott kétséget afelől, hogy a „polgármester törvénysértéseit” akarják számon kérni.

A közgyűlés előtt az ügyészségen tett feljelentést Tétényi Éva, mert – mint tudósítónknak elmondta – a város korábbi vezetői közpénzt fordítottak saját céljaikra. 2003-ban ugyanis Meggyes Tamás akkori polgármester, s alpolgármestere, Knapp János Aranyszárny biztosítást kötött, melynek kedvezményezettjeként az önkormányzatot jelölték meg. Négy évvel később a közbeszerzési bizottság úgy módosította a szerződéseket, hogy a kedvezményezett személyesen Megygyes és Knapp legyen. Ugyanebben az évben a másik alpolgármester, Németh József számára is ilyen biztosítást kötöttek.

–Tudomásunk szerintKnapp János és Németh József tavaly szeptemberben fel is vette a biztosítás összegét – mondta Tétényi Éva. Úgy tudjuk, hogy Knapp 5 millió 400, Németh József 2 millió 600 ezer forinttal lett ezáltal gazdagabb. (Miután az ügy kipattant, Knapp visszafizette a pénzt az önkormányzatnak.) Meggyes Tamás viszont nem jutott a pénzéhez, mert egy adminisztrációs hiba folytán a rá vonatkozó módosítást nem vezették át.

Tétényi Éva az ügyészségen tett feljelentést
Tétényi Éva az ügyészségen tett feljelentést
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.