Bérkompenzáció a katolikus egyháznak

Sok egyházi közszolgálati intézményben dolgozó alkalmazott fizetése is csökkent a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével. A katolikusok esetében mintegy 700 millió forintról van szó.

Bérkompenzációként a kormány első körben a kieső összeg felét fizeti ki. A fennmaradó 350 milliót a katolikus egyház megelőlegezi, és utólag, a zárszámadási törvény elfogadását követően kapja meg a költségvetéstől. Minderről Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszélt a püspöki kar csütörtöki ülése után.

A kormány szeretné átalakítani az egyházak finanszírozását, konkrétumokat azonban egyelőre nem tudni. Kérdésünkre, hogy „az ország nehéz helyzetére tekintettel” a katolikusok hajlandók lennének-e lemondani a vatikáni szerződésben garantált, alanyi jogon járó juttatások egy részéről, a bíboros hangsúlyozta: az egyháznak régebben sem volt, most sincs többletigénye. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol ezt szerződés garantálja, nem tekint el az „egyenlő finanszírozás elvének” érvényesítésétől.

Az elszegényedett önkormányzatok közül egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a helyi iskolák megmentésének egyedüli módja, ha átadják egyházi fenntartásba. (Az önkormányzati iskolák működtetéséhez szükséges pénz egy részét a településnek kell előteremteni, az egyházi intézmények esetében a teljes összeget

– az alapnormatíván kívül az úgynevezett kiegészítő támogatást is – a központi költségvetés állja.) A bíboros szavaiból kiderült, hogy a katolikus egyház nem elsősorban új iskolák átvételét, hanem a meglévők megtartását szorgalmazza.

Erdő Péter utalt rá, hogy az önkormányzatoknak hosszabb távon nem feltétlenül fűződik anyagi érdekük az iskolák átadásához. Elképzelhető például, hogy a későbbiekben kevesebb költségvetési pénzhez jutnak majd azok a települések, amelyek már nem tartanak fenn közoktatási intézményt. Nem kizárólag anyagi kérdésről van szó – folytatta a bíboros. Az iskola a katolikus identitás kialakítása szempontjából is fontos. Azokon a helyeken szóba sem jöhet az iskola átvétele, ahol ezt – bár az önkormányzat akarja – a szülők nem támogatják. Erdő Péter kijelentette: „senkit nem szeretnénk katolikus intézménybe kényszeríteni”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.