Röviden

Előzetesben marad Budaházy György

Elutasította a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György szabadlábra helyezését kérő védői indítványt a Fővárosi Bíróság. Budaházy a tárgyaláson nem kívánt érdemi vallomást tenni, de visszautasította a vádakat, és élesen bírálta az ellene folyó eljárást. Állítása szerint több mint másfél éve tartó letartóztatása során folyamatosan akadályozták, hogy felkészüljön a védekezésre, ezért nincs abban a helyzetben, hogy érdemi vallomást tegyen. (mti.hu)

 

Otthon is lehet szülni

Legalizálta a kormány az otthon szülést. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a jogszabály mindaddig megengedi a szülés helyszínével kapcsolatos választást a várandós kismamáknak, amíg az nem veszélyezteti a gyermek életét. A rendelet a május 1-je utáni szülésekre vonatkozik. (Munkatársunktól)

Csehákra ráállították a biztonsági őrt

Megalázó átadás-átvételt követően mondtak fel a Csehák Judit egykori szocialista egészségügyi miniszter által vezetett betegjogi alapítvány munkatársainak – adta hírül az Aszklépiosz-fórum. Az alapítvány elnöke csak biztonsági kísérettel léphetett be abba a hivatali épületbe, ahol az alapítvány irodahelyiségei is működnek. (D. A. N.)

Májusi filmszemle

Mégsem áprilisban, hanem május 5. és 8. között tartják meg az idei, 42. Magyar Filmszemlét. A programok helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és a Puskin mozi, valamint a Gödör Klub lesz. A szemle megrendezéséhez szükséges pénz nagy részét, mintegy 70 millió forintot Réthelyi Miklós erőforrás miniszter biztosítja. (mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.