És pontosan 15 évvel ezelőtt, 1996-ban döntött úgy a parlament, hogy 18 éves korukig tartja iskolában a fiatalokat. Kereken fél évszázados, töretlen reformfolyamatot zúz tehát szét a Fidesz-kormány, amikor minden előzmény és társadalmi egyeztetés nélkül úgy dönt, hogy 15 évnél húzza meg a határt, amikor kiszabadulhat egy gyerek az iskolapadból. Vagy amikor kilökhetik onnan.

Pontosan leírható, hogy melyik lépést milyen történelmi helyzet váltotta ki. Ötven éve az vált világossá, hogy a mezőgazdaság és az ipar nem képes a korábbi tömegben felszívni a képzetlen munkaerőt, így mind többeket kellett a szakképzés felé irányítani. Szakmára tanítani. A rendszerváltás utáni években pedig tagadhatatlan lett: a társadalmi szolidaritás és a józan polgári ész követeli meg, hogy a közösség a tankötelezettség törvényi erejével tartsa bent a rendszerben mindazokat, akiknek egyre nagyobb hozott hátrányait csak a tanulás segíthet legyűrni. A politikai erők egyként tudták, hogy a mindenki által megszerezhető érettségi nem több illúziónál. Azt azonban a két évvel korábban hozott törvény 1998-as bevezetésével az akkor hatalomra jutó Fidesz is elismerte, hogy esélyt nem lózungokkal lehet adni, hanem olyan törvényekkel, amely kikényszeríti a megoldások megtalálását.

A 18 éves korig tartó tankötelezettség eleddig nem volt több kísérletnél, hiszen mindössze tavaly végzett az első olyan évfolyam, amelyikre már ez a regula volt érvényes. Ez a tizenkét év azonban pontosan megmutatta, hogy nagy elszántságra és kristálytiszta koncepcióra volna szükség ahhoz, hogy az állam képes legyen a törvénynek érvényt szerezni, s belőle valódi társadalmi hasznot kovácsolni. Hisz a nehézségek azonnal láthatók: az iskolarendszer nem elég felkészült a feladatra, a gyereket sokszor parkoltatja, ahelyett, hogy tanítaná és tudással vértezné fel; a helyi közösség ellenáll, minden befolyását latba veti, hogy a nehéz esetek eltűnjenek, ne húzzák vissza a tanulni vágyókat; s persze sokszor azok is fölösleges vegzatúrának érzik a felnőttkor határáig nyúló tankötelezettséget, akiknek az érdekében megszületett hajdan a törvény. Mindezen az államnak kellett volna és kellene most is segítenie. Világos feladatrendszerű, a szociális alapú elkülönítést lehetetlenné tevő, legalább az alapszinten állami fenntartású iskolarendszer kialakításával, a szakmaoktatás gyökeres reformjával, a pedagógusképzés korszerűsítésével.

A tankötelezettség leszállítása 15 évre egészen más út. Ahhoz mérhető, mint amikor egy település köré falat húznak az ott élőkre megdühödött emberek. Nyílt bevallása annak, hogy az állam egy feladatot nem akar megoldani, állampolgárai egy részéről lemond, érdekeiket nem képviseli, sorsukra hagyja őket. Készséggel megengedi, hogy az iskola akár alapfokú végzettség nélkül is kihullajtsa őket, s a korlátos munkaerőpiacra és a még szűkösebb szociális rendszerre hagyja, hogy életük hátralévő részének értelmet, benne boldogulást találjanak. Ez embertelen döntés, melynek társadalmi következményei beláthatatlanok. Fél évszázad sem lesz elég e bűnt jóvátenni.