Az általunk megkérdezett intézetek vezetői szerint az épületek nyitva maradnak, a segítségre szoruló vak emberek továbbra is bemehetnek oda, más kérdés, hogy találnak-e olyan szakembert, aki gondozásba veszi őket, hiszen a mentoroknak más megélhetés után kell nézniük.

Magyarországon évente négyezer ember veszíti el látását. Az uniós forrásból finanszírozott TÁMOP 5.4.7 program során nyolc rehabilitációs központ jött létre, hogy a vak embereket megtanítsa az ön álló életvezetéshez szükséges ismeretekre, a fehér bottal való közlekedésre, a mindennapok során használt eszközök kezelésére. A program egy szakasza február 28-án lezárul, a korábbi források elfogynak, a tevékenység – fizetés nélkül, önkéntesként közreműködő szakemberekkel – minimálisra csökken.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak küldött kérdéseinkre a Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság azt közölte, továbbra is kiemelten fontos feladatuknak tekintik a látássérült emberek rehabilitációját és forrást is biztosítanak a szolgáltatás finanszírozásához. A Magyar Közlönyben új pályázatot írtak ki erre minimum 150, legfeljebb 250 millió forintos kerettel. A szerkesztőségünknek küldött tájékoztatás felhívja rá a figyelmet, hogy az állam tevékenységet támogat és nem intézményt, és kitér arra is, hogy a most lezáruló pályázat beszámolóit a regionális központok még nem nyújtották be, enélkül nem is számíthatnak állami támogatásra. A minisztérium válasza szerint a központokat működtető civil szervezetek az intézmények öt éven át tartó működtetését is vállalták.

Mányi Miklós, a látásrehabilitációs központokat tömörítő szakmai műhely meghatalmazott tárgyalója lapunknak azt mondta, a látássérültek rehabilitációja törvényben rögzített állami feladat, amit nem lehet a közreműködő civilekre terhelni. Egyelőre csupán annyi biztos, hogy márciustól, fizetésért dolgozó szakemberek híján, bizonytalan ideig csak vegetálnak a központok.

Vakvezető kutya és gazdája egy akadályversenyen