MSZP: semmi eget verő

Ahogyan várható volt, Gyurcsány Ferenc platformja megkapta az országos minősítést az MSZP hétvégi választmányi ülésén. Mesterházy Attila pártelnök hangsúlyozta: minden platformvezetőnek helye van a pártban, ha a közösség érdekeit tartja szem előtt.

Egyhangúlag, ellenszavazat nélkül kapta meg Gyurcsány Ferenc tömörülése, a Demokratikus Koalíció Platform az országos minősítést. Az új, párton belüli szervezet alelnöke Molnár Csaba és Vitányi Iván lett. Az MSZP-s platformok száma ezzel nem nőtt, mivel a Ficsor Ádám (volt titokminiszter és kabinetfőnök) irányította Progresszív Platform nem kérte az országos minősítést, mert szinte minden tagja a gyurcsányi tömörülésben folytatja politikai karrierjét, így a progresszívek tulajdonképpen „kimúltak”.

Gyurcsány Ferenc a döntést a Facebookon kommentálta. Személyes bejegyzésében azt írta: sokan tekintették mérföldkőnek a választmányi döntést. „Voltak, akik azt mondták, hogy ezzel a döntéssel eldől a sorsunk. Ezt mindig túlzásnak gondoltam. És valóban, semmi eget verő nem történt. Nagyon helyesen senki nem akadt, aki úgy gondolta volna, hogy politikai kérdéseket szervezeti döntéssel lehet elintézni. Az ilyen semmi jó vért nem szülne. A többség ezt értette, és józan maradt. Így van ez rendjén” – olvasható a közösségi oldalon.

Simon Gábor választmányi elnök kezdeményezte, hogy a hét platform vezetői pár héten belül konzultáljanak a párt politikájáról. Abban egyetértés mutatkozott, hogy a kormány eddigi politikája nyomán gazdasági és társadalmi válság fenyeget. Simon szerint a várható Orbán-csomag súlyos megszorításokat tartalmaz majd az igazságtalan adórendszer okozta hátrányok kompenzálása miatt.

Az ülésen felszólalt Mesterházy Attila pártelnök is. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kormányt az MSZP önmagában nem tudja leváltani, de a szocialisták nélkül nem is lehet. Rámutatott, hogy egységes MSZP-re van szükség, mert az egységes többséget csak így lehet megszervezni. Emlékeztetett, hogy a párt annak idején a platformok szövetségeként jött létre, és így ma is minden platformvezetőnek helye van az MSZP-ben. De hozzátette: annak, aki tiszteletben tartja az alapszabályt, és a közösség érdekeit tartja szem előtt.

Orbán Viktor semmi mást nem csinál, mint az elmúlt húsz évet folytatja, azt a „húzd meg, ereszd meg” politikát, amitől szabadulnia kellene ennek az országnak; a Fidesz nem tud vagy nem mer választ adni arra a kérdésre, milyen megoldási javaslatai lennének az ország bajaira – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja budapesti sajtótájékoztatóján.

– Először ígértek reformokat is, de ma már csak a megszorításokról beszélnek. Tíz éve nem árulják el, milyen megoldási javaslataik lennének; hogy miért akar kormányozni egyáltalán a Fidesz – mondta Kunhalmi, aki szerint 2001-ben az újraválasztásukkal voltak elfoglalva, az elmúlt nyolc évben pedig kizárólag a „tagadásra és a nemre” építették a politikájukat.

Mérföldkőnek tekinthető döntés?
Mérföldkőnek tekinthető döntés?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.