Már a gyerekek is börtönbe juthatnak

Már folyamatban van az új büntető törvénykönyv (Btk.) előkészítése, napirenden szerepel a büntethetőségi korhatár leszállítása és további törvények szigorítása – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombati Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök szerint bár már most is érezhető az eddig megtett intézkedések hatása a közbiztonságban – 40 százalékkal csökkentek a bolti lopások, újra visszatért a bizalom a rendőrség felé –, de tisztában van vele, hogy olyan állapotok uralkodtak el hazánkban, amelyek miatt jogos és megalapozott a sokak által megfogalmazott igény a további szigorításra. Ennek megfelelően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a jelenleg hatályos Btk. minden rendelkezését felülvizsgálja. Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállításának lehetősége is, ebben a kérdésben szociológusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek véleményét, valamint a hazai és nemzetközi tapasztalatokat egyaránt figyelembe veszik majd – ígéri a miniszterelnök.

„Az emberek a szocialista kormányok alatt nem bíztak a rendőrségben, és sokszor nem jelentették be az ellenük elkövetett bűntetteket. Ma már a rendőrökben ismét a védelmezőt látják, így nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz” – jelentette ki, azzal együtt, hogy az intézkedések hatására az idáig ismeretlen bűntettek is a rendőrség látókörébe kerülnek, és a határorozott fellépésnek köszönhetően a felderített ügyek száma is jelentősen növekszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.