Hogyan él Szijjártó hevesi Marcija?
A kormányfő szócsövének, a fideszes Szijjártó Péternek ugyanis az utóbbi időben kedvenc hasonlata lett az „élnek mint Marci Hevesen”: 2009-ben azokat jellemezte így, akik milliós fizetéseket tesznek zsebre állami vezetőként, 2010 novemberében azokat, akik „pofátlanul magas végkielégítéseket” tesznek zsebre, a napokban pedig „az országot adósságba taszító döntéshozók” – köztük név szerint említve Gyurcsány Ferencet, Veres Jánost és Draskovics Tibort – kapcsán hallhattuk ismét kedvenc szavajárását, mondván: az nem megy, hogy míg az emberek és a kormány közös erőfeszítéssel azon vannak, hogy csökkenjen az államadósság, addig azok, akik okozták az ország eladósítását, „éljenek mint Marci Hevesen”.
De hogyan is él valójában egy igazi Marci Hevesen?
Márton vagy Marcell nevű embert hiába kerestünk a nem hivatalos statisztika szerint legalább húszszázalékos munkanélküliséggel sújtott, hatalmas adósságokat maga előtt görgető, hátrányos helyzetű Heves megyei településen. Itt inkább Lászlók, Istvánok, Bélák, Tiborok élnek, s nagyobb számban akadnak még Armandók, Robertók és Ricsik. Valakinek derengett ugyan egy Marci nevű fiú, de mindjárt hozzátette, hogy az illető már Jászberényben tanul, vagyis nem mondható igazán helybélinek.
Heves azonban – lássuk be – mégsem maradhat Marci nélkül, másképp hogyan is hivatkozhatnának rá mostanság annyit? A civil szervezetek három esztendeje minden év május elsején – a majális helyett bevezetett ünnepen – látványos vetélkedőn választják ki azt a férfiút, aki egy éven át betöltheti a város hivatalos Marcija posztot. Az utóbbi két évben zsinórban Janosek Antal Zsigmond kisnyugdíjas szerezte meg ezt a címet: egyrészt ő tudta a legmagasabb csutka-tornyot felépíteni és ő morzsolta leggyorsabban a kukoricát is.
Nem mellékesen a kommunikáció terén mutatott kimagasló erényei is alkalmassá tették őt e poszt betöltésére – mondja, s hozzáteszi, hogy a „média világában is nagy tapasztatokra tett szert”. Néhány évvel ezelőtt Insert néven saját televíziót működtetett Hevesen: két lánya műsorvezető, fia operatőr volt, ő maga szerkesztő-riporterként dolgozott, később Helyzet néven újságot indított, majd a helyi kisközösségi Galaxis rádiónál kapott műsorvezetői munkát: ezt nemrég hagyta abba.
– A hordós káposzta készítésétől az űrszemét keletkezéséig mindenről kellett tudni beszélni úgy, hogy a hallgatóság élvezze is a műsort – mondja. Egyik kedvenc napja a szerda volt, ilyenkor hajnalban kiment a heti piacra, és az aktuális árakról tudósított. De arra is szívesen emlékszik, amikor tavaly vagy tavalyelőtt a Múzeumok Éjszakáján Jankovics Marcell néprajzkutatóval, a Nemzeti Kulturális Alap elnökével készített interjút, miként fogalmaz: „druszai alapon”.
Amikor épp nem Heves hivatalos Marcija – vagy ahogyan az egyik szomszédja hívja: a város Mártonja –, akkor leveszi a posztja mellé járó öltözetet: a kalapot, botot, fekete nadrágot, fekete mellényt, bő ujjú fehér inget („mondták már, hogy gárdista a ruhám, csak az oroszlán hiányzik róla, de én elküldtem őket melegebb éghajlatra” – veti közbe), akkor munkásruhát vagy melegítőt ölt, és abban tevékenykedik. Büszke míves szerszámaira, s ha marad pénze a havi hetvenezres nyugdíjából, azt csavarhúzóra, kalapácsra, fúróra, miegyébre költi.
Házukat a betegségben azóta elhunyt első feleségével, és a családdal közösen építették, ott szinte minden az ő keze munkáját dicséri. Tud parkettát rakni, csempézni, ácsolni, villanyt, vizet szerelni, de most épp olyan kandallót álmodik az immár második feleségével közösen vezetett háztartásba, amely fűt, meleg vizet ad, sütőként is működik, nyáron pedig légkondicionálóvá alakul át. – Anyám arra tanított, hogy önellátó legyek, ne szoruljak másokra, ma is így élek: tyúkokat tartok, ezerhatszáz négyzetméteres kertem van, ahol megtermelem a zöldséget, gyümölcsöt. Ez tavasztól őszig fáradságos munka, de amikor novemberben kitárom a kamra ajtaját, és ott sorakoznak a befőttek, savanyúságok, mindig azt mondom: megérte!
Idei „Marcisága” május elsejéig tart, akkor választanak újból a jelöltek közül. Azt mondja, már felvetődött, hogy nem kellene minden évben ilyen ceremóniát rendezni, hanem hosszabb, akár négyéves ciklusokra lehetne egy-egy Marcija Hevesnek, aki képviselné a helyieket, kiállna a civilekért, s afféle igazi szóvivőként elvinné a város jó hírét meszsze földre. Az őt megválasztó szervezetek szavai szerint egyfajta „ispánként” tekintenek rá, akire rábízták a képviseletüket.
Tavaly nem volt túl sok jelentkező erre a posztra, mint fogalmaz: ő magasra tette a mércét, így nehéz lesz megtalálni a méltó utódját. Ha nem akad valódi kihívóra, idén is szívesen lesz „Marci”, szereti az ezzel járó nyüzsgést, szereplést: most szombaton például e tisztségből adódóan zsűrielnök lesz a városi farsangi bálon. Feladatul pedig azt kapta, hogy segítsen jól választani a cifra maskarák közül.
Az igazi Marci
Többféle legenda is él arról, ki volt az „Él mint Marci Hevesen” szólás ihletője. Egyesek szerint egy betyár, mások szerint egy szoknyapecér. Levéltári források említik Forgó Márton helyi cipészmester nevét, aki munka után mindig betért a sarki kocsmába, s aki épp ott tartózkodott, azt meghívta egy italra. De legerősebben az a tézis tartja magát, hogy Marci egy szegény siheder volt, akit az árokparton talált egy hevesi uraság. Megszánta, hazavitte, kimosdatta, jó ruhába öltöztette, s később intézőjének is megtette az egyik birtokán. Ő azonban rosszul sáfárkodott a rábízott vagyonnal, bohém, léha életet élt, kapzsi lett, s reggeltől estig csak evett és evett – végül egy hevesi dinnyébe fulladt bele.
