Melegfelvonulás: Hamisan érvelt a BRFK

Ízekre szedte a bíróság azt a rendőrségi határozatot, amely megtiltotta volna a melegfelvonulást. A tiltást hatályon kívül helyező végzés nem nélkülözi a groteszkbe hajló elemeket: például „elvi éllel” arra hívja fel a BRFK figyelmét, hogy egy köztéri rendezvény szükségszerűen korlátozza a részt nem vevők mozgását.

Ha elfogadnánk a rendőrség érveit, akkor közterületen gyakorlatilag nem lehetne rendezvényt tartani Budapesten – összegzi álláspontját a Fővárosi Bíróság.

Az előzmények: a Szivárvány Misszió Alapítvány még tavaly ősszel bejelentette, hogy idén június 18-án a Hősök tere és az Erzsébet tér között megrendezi a hagyományosmelegfelvonulást. A rendőrség ezt tudomásul vette. A közelmúltban a szervezők szerették volna a Parlamentnél lévő Alkotmány utcáig meghosszabbítani az útvonalat, mire a BRFK közlekedési okokra hivatkozva az egész rendezvényt megtiltotta. Az alapítvány beadványa nyomán aztán a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.

A szervezők által nyilvánosságra hozott bírósági végzés arról tanúskodik, hogy a rendőrségi tiltás igen gyenge lábakon állt. Először is: a rendőrség jogsértő módon járt el, amikor mindenféle indoklás nélkül ismét vizsgálat tárgyává tette az egyszer már tudomásul vett (Hősök tere és Erzsébet tér közötti) útszakaszt. A bíróság nem találta megalapozottnak a BRFK-nak azt az érvét, hogy az útvonal meghoszszabbítása olyan lényeges körülménynek minősül, amelyet teljesen új bejelentésként kell kezelni, és amelynek vonatkozásában részleges tiltó határozat nem hozható.

A Fővárosi Bíróság szerint a rendőrség eljárása a gyülekezési törvény mellett sérti az alkotmányból fakadó jogbiztonság követelményét, továbbá a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény több alapelvét is, különösen a jóhiszeműen szerzett jog védelmének követelményét.

Ennek rögzítése után a bírósági végzés már csak a rendezvény útvonalának meghoszszabbított részével, az Erzsébet tér és az Alkotmány utca közötti szakasszal foglalkozik. Az eredmény: a BRFK indoklása nem támasztja alá „kétséget kizáróan és aggálymentesen”, hogy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A rendőrség például arra hivatkozik, hogy a magyar uniós elnökség idején a delegációk miatt a kérdéses útvonalon és környékén ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek életbe, ám eseményhez köthető konkrétumot nem közöl. A bíróság szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a „magyar soros EU-elnökség interneten bárki által hozzáférhető, köztudomású programja értelmében” sem a szóban forgó hétvégén, sem az előtte és utána lévő héten nincs Budapesten uniós rendezvény.

A bíróság túlságosan általánosnak találta, és nem fogadta el azt a rendőrségi érvelést sem, hogy az „esetleges menekülőútvonalak telítettsége miatt nincs hova terelni a forgalmat”. Érdemes lett volna bővebben taglalni, hogy június 18-án, a nyári szünet első szombat délutánján miért is lennének zsúfoltak a menekülőútnak minősülő szomszédos utcák.

A rendőrség úgy érezte, mérlegelnie kell, hogy „két alapjog, a gyülekezés és a mozgás szabadságát a jogszabály alapján tudja-e az adott helyszínen és időben biztosítani”. Nehéz rezzenéstelen arccal olvasni a választ: „A bíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy bármilyen közterületen tartandó rendezvény a rendezvényen részt nem vevők mozgását szükségszerűen korlátozza, hiszen a rendezvény által elfoglalt közterületet nem tudják használni, vagyis egy közterületi rendezvény a rendezvényen részt nem vevő személyek mozgásszabadságának a korlátozását eredményezi.”

A hatóság mondvacsinált érveit nem fogadta el a bíróság
A hatóság mondvacsinált érveit nem fogadta el a bíróság
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.