Ötmilliárdos zárolás a közmédiumoknál

Ötmilliárd forintot zárolnak a közmédia költségvetéséből a stabilizációs tartalék miatt, a műsor-szolgáltatási alap több mint tízmilliárd forint adósság átütemezéséről tárgyal a beszállítókkal, az anyagi és tervezési nehézségek miatt a tervezett szeptember helyett csak a jövő év elején indulhat el az MTV, a Duna TV és a Magyar Rádió új műsorstruktúrája.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 250 milliárd forintos takarékossági intézkedés nem kíméli a közmédia költségvetését sem. A nemzetgazdasági miniszter által a parlament elé terjesztett stabilizációs tartalékterv részeként ötmilliárd forintot zárolnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap idei 63,1 milliárdos költségvetéséből. A közmédiumoknak műsorokat gyártó és azok ingatlanaival, eszközeivel gazdálkodó alap idei gazdálkodását ezenkívül is több tényező nehezíti.

Az alap a Magyar Rádiótól ugyan kétmilliárd forintos bankbetétet kapott, a Duna TV-től viszont egymilliárd forint feletti, az MTV-től pedig a tavalyi radikális költségvetési elvonás miatt több mint tízmilliárd forintos adósságot örökölt. Szabó László, az alap tanácsadója szerint így több mint tízmilliárd forint feletti adósság viszszafi zetéséről és átütemezéséről tárgyalnak a beszállítókkal, a teljes összeget ugyanis nem tudják kifizetni az alap idei költségvetéséből. Az üzleti terv átalakításával azonban megvárják a parlament döntését, hogy az alapnál végül zárolják-e az ötmilliárd forintot.

Az alap gazdálkodási mozgásterét az adósságállományon kívül alapvetően behatárolja a négy közszolgálati intézményből hozzá átkerült csaknem háromezer dolgozó tizenötmilliárd forintos éves bérkerete is. Fazekas Csaba, az alap nemrégiben lemondott vezetője január elején azt ígérte, hogy az átalakítás márciusig tartó első szakaszában átveszik a komplett állományt. Információink szerint tavasszal kezdődhet az átszervezés és leépítés, egyes vezetői körökben összességében ezerfős elbocsátás szükségességéről beszélnek.

A végleges létszámot ahhoz fogják igazítani, hogy mennyi ember szükséges a két közszolgálati tévé és a rádió tervezett új műsorstruktúrájának elkészítéshez, valamint az Magyar Távirati Iroda égisze, Belénessy Csaba vezérigazgató felügyelete alatt létrejövő hírcentrum és közös internetes portál működtetéséhez. Ezekből a közszolgálati hírcentrum kialakítása tart a legelőrehaladottabb állapotban, a tervek szerint legkésőbb áprilisban az MTV Kunigunda utcai székházába költöztetik a Duna TV Híradóját, majd a Magyar Rádió Krónikájának szerkesztőséget is.

Információink szerint minimum negyed évet csúszhat a közszolgálati médiumok szeptemberre tervezett új műsorstruktúrájának elindítása. Ennek háttérében részben pénzügyi okok – az ötmilliárdos stabilizációs tartalékolás, a magas adósságállomány – mellett az áll, hogy jelenleg még nagyon távol állnak egymástól az álláspontok arról, hogy az alap reálisan mit tud legyártani, mit tud finanszírozni az intézmények által megálmodott új műsorstruktúrából. Szabó László ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta, az intézmények a napokban véglegesítették terveiket, ezt az átfedések megszüntetése érdekében egymásnak is megküldik, és az alapnál most kezdődnek a tárgyalások a reális finanszírozási lehetőségekről. Szabó nem zárta ki, hogy az új műsorstruktúra végül csak 2012. januártól indul el.

Böröcz István, az alap vezetője, információink szerint azt tervezi, hogy az MTV, a Duna TV és a Magyar Rádió ötven fő alatti vezérigazgatósági csapatát még tavasszal egy központba, várhatóan a Magyar Távirati Iroda Naphegy téri központjába költözteti össze. Szabó László szerint ez segíthetné a négy intézmény vezetőinek hatékonyabb együttműködését, az azonban még nem dőlt el, hogy azMTI székháza lesz-e ez a központ. Információink szerint vannak olyan tervek, hogy az MTV jelenlegi Kunigunda utcai székháza legyen a gyártási központ, az MTI Naphegy utcai központja pedig a vezérigazgatóságok székhelye. Úgy tudjuk, a Duna TV és a Magyar Rádió nagy értékű ingatlanjait értékesítik.

A napokban véglegesítik az intézmények terveit az átfedések megszüntetésére
A napokban véglegesítik az intézmények terveit az átfedések megszüntetésére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.