Röviden

Az AB-hez fordult az adatvédelmi biztos

Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében; indokolatlanul nagy nyilvánosságkorlátozást tesz lehetővé a hatályos titokszabályozás – közölte Jóri András adatvédelmi ombudsman kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2010-ben elfogadott, minősített adat védelméről szóló törvény – bár a korábbi titoktörvényhez képest számos pozitív változást is hozott –az alkotmányban rögzített, közérdekű adatok megismeréséhez való alapjog aránytalan korlátozását teszi lehetővé. A jogalkotó nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek a törvényben szabályoznák a minősített adatok megismerését, és hatékony bírói jogorvoslatot biztosítanának a nyilvánosságkorlátozással szemben – állapította meg a biztos. (MTI)

Közlönyt indított a református egyház

Átalakította a Református Egyház című folyóiratát a Magyarországi Református Egyház, így a lap ezentúl az egyház hivatalos közlönyének funkcióját látja el, a zsinat tavaly novemberi döntésének megfelelően – közölte Tarr Zoltán, a zsinat szóvivője. A lap a zsinat, zsinati tanács, zsinati bíróság, az egységes lelkészképesítő bizottság, illetve minden egyéb országos közegyházi testület döntéseiről beszámol. A közlönyt évente legalább négyszer jelentetik meg, de „a hivatalos közlemények diktálta szükség esetén akár gyakrabban is. Tarr Zoltán elmondta, hogy a közlönyt elektronikus és nyomtatott formában is megkapja minden gyülekezet. (MTI)

MSZP: immár a bíróságokon a sor

Szalay Péter, frissen beiktatott fideszes képviselő szerint 2006-ban koncepciós eljárások folytak a bíróságokon. Az igazságügyi államtitkár próbálta menteni a helyzetet, de ettől még tény: ilyet utoljára a Jobbik mondott. Bárándy Gergely kikérte magának a bírói kar nevében ezt a gondolatiságot. A Fidesz–KDNP-kormány lassan már minden olyan független szervezettel konfrontálódott, aki nem az ő elképzeléseik szerint működik, cselekszik, nyilatkozik. Most a bíróság következik? A legszomorúbb, hogy az igazságügyi államtitkár reakciója után sem akarta Szalay módosítani mondandóját, ezzel egyértelművé tette, fenntartja a véleményét. (OS)

Szabadlábon újabb bűntényt követne el?

A Fővárosi Főügyészség indítványozza annak a nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta csecsemőjét, hogy az belehalt sérüléseibe. Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője szerint a gyanúsított elmeállapota miatt tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, ezért indítványozták a „14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított, és a szombat óta őrizetben lévő H.-né S. Eszter gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.