Hoffmann: Minden gyerekre szükségünk van

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tegnap egy uniós konferencián arról beszélt, hogy Magyarországnak minden gyerekre szüksége van, a romákat érintő kisgyerekkori programokra vonatkozó kérdésünket elhárította.

Magyarországnak prioritás a kisgyermekkori nevelés ügye, mert a hatéves korig tartó időszak az ember nevelésében alapvető, később már nem pótolható. Minden gyermekre szükségünk van, minden gyermekben ott lapul a tehetség, és szent kötelességünk ezt a tehetséget kibontakoztatni. Sok társadalmi probléma megelőzhető, ha erre a területre koncentrálunk – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tegnap a magyar uniós elnökség első nagyszabású, A kisgyerekkori nevelés minősége címmel rendezett konferenciáját.

Androulla Vassiliou oktatásért felelős EU-biztos köszöntőjében hangsúlyozta: a kisgyerekkori nevelés nemcsak a szociális integrációhoz segíti a hátrányos helyzetű kisgyerekeket, hanem az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges készségek kialakulásához is. Emlékeztetett rá, hogy a jó minőségű kisgyerekkori neveléshezmindenki számára hozzáférést kell biztosítani, mert –mondta – „szegény gyerekeknek a kisgyerekkori nevelés minősége kétszeresen számít. Romáknál, migránsoknál látjuk, hogy a kora gyerekkori befektetésekkel későbbi tetemes költségeket lehet megtakarítani, hiszen megelőzhetők az egészségügyi problémák, a depresszió, a munkanélküliség”.

Magyarországon is többször rámutattak már kutatók a kisgyerekkori nevelés esélynövelő hatására. A szegény, hátrányos helyzetű családoknál tapasztalható ingerszegény környezet ugyanis – a könyvek, az esti mese, a sportok hiányának együttese – szinte leküzdhetetlen helyzetbe hozza az itt született gyerekeket. És bár több ezermilliárd forint érkezik uniós forrásokból, mindeddig a száz leghátrányosabb helyzetű településen – vagyis épp ott, ahol ezek hiánya égető – nem épült se óvoda, se bölcsőde. Bizonytalanná vált a már létező gyerekszegénység-ellenes programok sorsa is. Így akadozik a Biztos Kezdet házak működése, és hónapok óta nem kapnak fizetést a Szécsényi Gyerekesély Program munkatársai. E programot egyébként a 2007-ben az Országgyűlésben szinte egyhangúlag megszavazott Legyen jobb a gyerekeknek nemzeti stratégiára építették.

Megkérdeztük Hoffmann Rózsát, hogy ha a magyar elnökség kiemelten kezeli a kora gyerekkori nevelés fontosságát, akkor milyen konkrét kormányzati intézkedéseket terveznek e téren. – Folyamatosan konzultálunk a felzárkózásért felelős államtitkársággal a futó programokról és újakat is tervezünk –így Hoffmann, akinek államtitkársága közleményben jelezte, hogy hároméves kortól kötelezővé tennék az óvodai nevelést. Arról azonban nem esett szó ennek kapcsán, hogy hová fognak járni azok az óvodáskorú gyerekek, akiknek intézmény híján eddig sem jutott hely. Azt is szerettük volna megtudni, miért nem szervezett a magyar elnökség legalább egy szekciót ezen a konferencián a roma esélykiegyenlítő kora gyerekkori programokra. Sok romakonferencia lesz még – válaszolta lapunknak Hoffmann Rózsa, majd mintegy jelezve, hogy ilyet most ne kérjünk számon tőle, hozzáfűzte: ez egy uniós konferencia, célja, hogy a kisgyerekkori nevelés európai dimenzióira mutasson rá.

Edward Melhuish professzor a konferencián vitaindító előadást tartott a kisgyerekkori nevelés gazdasági megtérüléséről. Kiderült: az agy fejlődésének görbéje azt mutatja, hogy a viselkedésminták hatéves kor körül már rögzülnek, vagyis később már csak nehezen változtathatók. Az agy a korai életszakaszban a legnyitottabb és legalkalmazkodóbb, ezek a képességei egyre csökkennnek a kor előrehaladtával. Mégis – mondja a professzor – a kormányok épp erre az életszakaszra költenek a legkevesebbet. A kora gyerekkor elhanyagolása megmutatkozik utóbb a kábítószer-fogyasztásban, a bűnözésben, az egészségi kockázatok növekedésében, a halálozási arányban, a munkanélküliségben. A professzor szerint Angliában 20 év alatt 612 milliárd fontot lehetne megtakarítani azzal, ha a kormányok figyelmet és pénzt fordítanának a kora gyerekkori minőségi nevelésre.

Hoffmann Rózsa
Hoffmann Rózsa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.