Hátrébb vonja az államot Orbán reformcsomagja

A hét második felében hozzák nyilvánosságra a kormány reformcsomagját – a kiindulási pont a nemzetgazdasági tárca egyik tanulmánya lehet.

Várhatóan a hét második felében ismerteti a kormány a strukturális reform lépéseit, miután szerdán, második olvasatban megtárgyalja azokat – közölte Nagy Anna kormányszóvivő tegnap egy háttérbeszélgetésen.

Úgy tudjuk, a Nemzetgazdasági Minisztérium már készített a kormány számára egy helyzetjelentést, mely A gazdaságra telepedő állam címet viseli. A dokumentum kiindulási pont lehet a reformokhoz – erősítette meg Nagy Anna. A tanulmány szerint a magyar államháztartás hat százalékkal oszt el többet, mint a térség többi országa. Az első három százalék: Magyarország rendkívül sokat költ el adósságszolgálatra. Ami a másik három százalékot illeti: „magas a folyó kiadások, ezen belül is a szociális juttatások aránya”.

Mindez részleteiben: öregségi nyugdíjra a GDP arányában hazánk például Szlovákiánál épp három százalékkal költ többet. A rokkantnyugdíjakra a visegrádi országoknál a GDP fél százalékával áldozunk többet, család- és gyermektámogatásra 1,5 százalékkal, munkanélküli-ellátásra pedig a GDP egy százalékával. A gyógyító-megelőző szolgáltatásokra kevesebbet költünk, míg nálunk a gyógyszerkiadások magasabbak – tartalmazza az NGM-tanulmány.

Orbán Viktor eddig mindöszsze annyit közölt, hogy a kormány „bátor lépést tesz még az idén, hogy mindenkit, kortól és nemtől függetlenül, visszahozzon a legális munka világába”. A tervek szerint felülvizsgálják a munkanélküliség időtartamának a csökkentését is. Átalakítják továbbá a nyugdíjkaszszát, „kiszervezik” a nem nyugdíjszerű ellátásokat és felülvizsgálják a rokkantnyugdíjrendszert is. Egyes elképzelések szerint 40 százalékos rokkantsági szint mellett még lehet majd dolgozni.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője a múlt pénteki kormányülés után az MTI-nek azt nyilatkozta: a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása biztosan nem lesz a reformelemek között. A közösségi közlekedést átalakítják, lapunknak kormányzati források azt mondták: van olyan elképzelés, hogy kedvezményes, ötszázalékos áfakörbe kerülnének a szolgáltatások. Az egészségügy kapcsán Orbán Viktor mindössze annyit árult el: „aki elvesztegeti felelőtlen életmóddal ezt a tőkét, annak jobban hozzá is kell járulnia az egészség megőrzését célzó közös kiadásainkhoz”, vagyis várhatóan bevezetik a „hamburgeradót”. Van olyan fideszes vélemény is, hogy a gyógyszergyártó cégekre terhelhetnék a gyógyszerkasszából kivonni tervezett 80–100 milliárdot, ha a drága gyógyszereket kivennék a támogatotti körből, illetve a svéd modellnek megfelelően, nem gyógyszerhez, hanem komponenshez kötnék a támogatást.

Vasárnap este Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a szociális ellátórendszer, az oktatás az egészségügy és az önkormányzati világ „nagyszabású munkáját” február-március folyamán véglegesítik. Munkatársunknak egy kormányközeli forrás azt mondta: az önkormányzati rendszer átalakítására kész a terv, és „az egyre inkább az államhoz kerülő oktatásról és egészségügyről szól”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.