– Fél évvel a Terrorelhárítási Központ megalakulása után tisztázzuk végre:mi szükség vanMagyarországon önálló Terrorelhárítási Központra?

– Magyarországon a 70-es évek óta létezik terrorelhárítás, akkoriban még az állambiztonság keretei közt. Létjogosultságát, szükségességét azonban a rendszerváltó politikai erők sem vonták kétségbe, annyi történt csupán, hogy ez a feladathalmaz 1990-ben átkerült a rendőrséghez. Pontosabban a feladat egy része került csak át – egyes területek a titkosszolgálatoknál maradtak. Még a rendőrségen belül is több gazdája lett a terrorelhárításnak: a felderítési, nyomozati munka a Nemzeti Nyomozó Irodához került, miközben az évek során többször átkeresztelt Terrorelhárító Szolgálat a szintén sokféle névvel illetett Készenléti Rendőrség keretei között működött, bár inkább csak vegetált, lassan, de biztosan leépült. Történt mindez annak ellenére, hogy a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadás, majd a madridi és a londoni robbantások, illetve a Németországban merényletsorozatra készülő terrorszervezet felszámolása után világszerte megkezdődött a terrorizmus elleni fellépés egységes átszervezése, centralizációja. Az EU parlamentje is leszögezte: fontos, hogy a tagállamok rendelkezzenek egy olyan terrorelhárító egységgel, szervezettel, központtal, bármivel, amely a nap huszonnégy órájában képes fellépni az esetleges terrortámadások kitervelőivel, előkészítőivel szemben, és információkkal bármikor a segítségére tud lenni más tagállamok hasonló feladatra létrehozott szervezetének.

– Ön tíz éve, közel húsz év szolgálat után, rejtélyes körülmények közt távozott a rendőrségtől. Miért is pontosan?

– Nyomoztam egy ügyben, amelyben néhány rendőri vezető is érintett volt. Minden információt átadtam a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának, ott nem tudom, mihez kezdtek vele, a lényeg, hogy a végén az egész az én fejemre hullott viszsza. Nem indult eljárás az általam megnevezett vezetők ellen, így ma nem mondhatom azt, hogy „kimosták őket”, de azt sem, hogy tévedtem. Parkolópályára tettek, onnan próbáltam meg harcolni az igazamért, de hamar rá kellett jönnöm, hogy széllel szemben nem megy. Elvesztettem a munkaügyi pereket – az sem számított, hogy a bíró elaludt, miközben ügyvédemmel előadtuk az álláspontunkat, a tanúinkat be sem idézték. Egy idő után feladtam, amire nem vagyok büszke, mert nem erénye egy harcosnak, ha nem küzd a végsőkig az igazáért, de ott és akkor reménytelennek tűnt.

– Hogyan lett a Fidesz biztonsági főnöke és Orbán Viktor személyes testőre?

– Valaki, aki jártas volt fideszes körökben és tudta, hogy ráérek, beajánlott. Elmondtam az elnök úrnak, hogy büntetőeljárás hatálya alatt állok, azt is, hogy az én olvasatomban mi történt,miért kellett távoznom a testülettől, ő pedig úgy döntött, hogy a Fideszben, illetve a mellette végzett munkám fog minősíteni. Ettünk egy bablevest, eközben vázoltam az elképzeléseimet, ő bólintott, és ezzel elkezdődött egy új korszak az életemben.

– Nyolc éven keresztül ült Orbán Viktor kocsijának anyósülésén, miközben hátul az akkori pártelnök, ma miniszterelnök befolyásos, fontos emberekkel tárgyalt. Azt mondják, sohasem kellett kiszállnia az autóból, még a legfontosabb, legtitkosabb telefonbeszélgetések alatt sem.

– Ez így történt. A miniszterelnök úr megbízott és mind a mai napig megbízik bennem.

– Mekkora az ország terrorfenyegetettsége?

– Magyarország nem tartozik a legfenyegetettebb országok közé, mégis kénytelen vagyok úgy fogalmazni, hogy a fenyegetettségünk valamelyest nőtt az utóbbi években. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a terroristák első számú célpontjainak számító országokba az utóbbi időben egyre nehezebben jutnak be a terrorszervezetek tagjai, megnehezítették továbbá a helyi szimpatizánsokkal való együttműködésüket is, nehezebb pénzt mosatni, akciót előkészíteni és végrehajtani. Mindebből egyenesen következik, hogy a terrorszervezetek előbb-utóbb könnyebb vagy legalábbis könnyebbnek tűnő célpontokat keresnek – ilyenek lehetnek például az első számú célpontjaiknak számító államok egy kevésbé tehetős országban lévő képviseletei. Épp ezért senki ne gondolja azt, ha Magyarországon nem robbantgatnak, akkor terrorelhárításra sincs szükség. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. Meggyőződésem, nem szabad megvárni azt, hogy esetleg a madridi esethez hasonló tragédia történjen Magyarországon. Azon vagyunk, hogy megvédjük az embereket, óvjuk a biztonságukat, esélyt se adjunk arra, hogy a terroristák hazánkat a könnyen bevehető nemzetek közé sorolják.

– A szudáni terroristák tudják, mi az igazság, kérdés, ön elmondhatja-e: fizettek Papp István szabadon bocsátásáért?

– Egy fillért se. Amikor Szudánban elrabolták Papp Istvánt, egy kisebb egység azonnal a helyszínre utazott. Az ENSZ-ben is elismerést arattunk, olyanynyira, hogy a főtitkár úr felkért minket, tartsunk előadást a szudáni akcióról, valamint London és Brüsszel is érdeklődik a részletek után. Az egészben az a legelképesztőbb, hogy ez év tavaszára terveztünk olyan tanfolyamokat, amelyeken a kiválasztott kollégák azt tanulták volna meg, hogy a szudánihoz hasonló helyzeteket miként kell kezelni és megoldani. Nemrég bolgár állampolgárok estek szudáni túszejtők fogságába. Két napra rá már itt voltak a bolgár kollégák, hogy segítsünk, mit és hogyan kell csinálni.

„A miniszterelnök úr megbízott és mind a mai napig megbízik bennem”