A püspök szembenéz híveivel

Részben megalapozottak azok a vádak, amelyek az elmúlt hónapokban érték a pécsi püspökséget – véli Veres András –, az egyházmegye apostoli kormányzója. Veres körlevélben ismerte ezt el, s a püspök az írással erőt akar adni a híveknek, és óvja őket az ítélkezéstől.

Vasárnap a pécsi egyházmegye valamennyi templomának istentiszteletén felolvasták Veres András szombathelyi püspök körlevelét. Mint arról írtunk, január 19-én lemondott posztjáról és nyugdíjba vonult Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye vezetője, s ezt követően XVI. Benedek pápa Verest nevezte ki a püspökség ideiglenes vezetőjének. Megbízatása addig tart, amíg a pápa nem állít új püspököt az egyházmegye élére.

A sajtóban megjelent feltételezések szerint a 70 évesMayernak – vatikáni nyomásra – azért kellett távoznia, mert az egyházmegye szabálytalanul gazdálkodott. A rendőrség – több feljelentés nyomán – hónapok óta csalás és más bűncselekmények gyanújával vizsgálja az egyházmegye gazdálkodását. Az is kiderült, hogy Bóly plébánosát gyermekekről készült, tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűncselekményével gyanúsítják. A rendőrség szűkszavú nyilatkozatot adott ki a két ügyről, az egyház pedig hallgatott. Részben ennek hatására számos találgatásszülte hír terjedt Baranyában, s ezért a püspökség ideiglenes vezetőjét többen – főképp pécsi értelmiségi hívők – arra kérték, adjon ki körlevelet, amiben az egyházmegye szembenéz az őt ért vádakkal.

Veres András ennek eleget téve fogalmazta meg körlevelét, aminek bevezetőjében megállapította, hogy az egyházmegyéről szóló hírek néha nem voltak tárgyilagosak és sértették az ártatlanság vélelmének elvét. Ugyanakkor Veres elismerte, hogy a sajtóban tárgyalt vádak részben megalapozottak. Nem titkolta, hogy az egyházmegye anyagi helyzete megrendült, s ezért szükség volt bizonyos intézkedésekre (elbocsátásokra –a szerk.), és további takarékossági lépések is várhatók.

A körlevél ezentúl nem részletezte az egyházmegye helyzetét, hanem – a krisztusi tanításokat idézve – arra törekedett, hogy erőt adjon a híveknek, és óvja őket az ítélkezéstől. A püspök a körlevelet azzal zárta, hogy a hívek imádkozzanak egymásért, és különösen azokért, akik az említett események kapcsán sokat szenvedtek, és akik emiatt az egyháztól való elfordulás kísértésébe estek.

A körlevelet a pécsi bazilika reggeli miséjén hallgatta meg tudósítónk, s ezt követően megpróbálta szóra bírni a négytornyú katedrálisból távozókat. Valamennyi kérdezett időszerűnek tartotta, hogy a püspök megszólította a hívőket, s szinte mindenki azt tartotta a körlevél legfontosabb üzenetének, hogy óvja meg magát az ítélkezéstől. Az egyik megszólaló, Korinek László kriminológus, a pécsi egyetem jogi karának tanára, aki a kilencvenes években a Kolping Egyesület világi elnöke volt, ekképp összegezte véleményét: - A katolikus egyház monarchikus szervezet, ahol a laikus hívőknek nincs beleszólásuk abba, mi történik egyházmegyéjükben. Azzal, hogy Veres András a hívők kérésének engedve fogalmazta meg ezt a körlevelet, és beavatott minket gondjaiba, nőtt a bizalmunk a személye iránt. Korinek úgy érzi, hogy Veres a gesztussal megmutatta, alkalmas lenne a pécsi püspöki posztra. A baranyai hívők ugyanis hetek óta találgatják, hogy ki lesz majd az egyházmegye új vezetője.

A pécsi székesegyház
A pécsi székesegyház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.