„Hajrá, magyar kormány, hajrá, Orbán Viktor!” Ha egy pártgyűlésen halljuk ezt egy tízméteres lobogó alatt egy Fidesz-sálas, Fidesz-kabátos rajongótól, nem lepődünk meg. Így aztán miért is kellene meglepődnünk, ha ugyanezt nyomják a Facebook közösségi oldalon is a hűséges rajongók? Vagy fordítva.

Orbán Viktor szerint ugyanis az interneten és a Facebookon nyerték meg a választásokat (mi is, tette hozzá, amikor „a múltban élő” európai képviselőket figyelmeztette brüsszeli bemutatkozása alkalmával). Kétségtelen, hogy a magyar politikusok közül Orbánnak van a legnagyobb –jelenleg 73 ezres – rajongótábora a Facebookon, bár a képet árnyalja, hogy a tavalyi parlamenti választások idején (ekkor lépte át az egymilliós határt a magyar Facebook-közösség) Orbánnak még csak húszezer rajongója volt. Kétségtelen, hogy a magyar miniszterelnök rajongótábora nagyobb, mint a többi – fősodorhoz tartozó – politikusunké összesen, de nemzetközi öszszehasonlításban is megállja a helyét, megegyezik például Angela Merkel rajongóinak számával, miközben a német face-közösség létszáma meghaladja Magyarország összlakosságát. Még Nicolas Sarkozynek is „csak” 400 ezres rajongótábora van, ami azt jelenti, hogy (nagyjából) ötvenből egy francia face-felhasználó rajong az elnökért, míg Orbán esetében az arány harminchatból egy. (A politikusok között egyértelműen Barack Obama amerikai elnök viszi a prímet a maga 18 millió rajongójával, ami még a 150 millió face-bookker országában is hatalmas szám, de így is ő az egyetlen politikus a világon, akinek sikerült a top 50-es rajongói listára felkerülni –a filmsztárok, énekesek, játékok és egyéb márkák közé.

Magyarországon a közösségi média „felfedezése” a politikusok által másfél-két évvel ezelőttre datálható, de Orbán Viktor csak egy évvel ezelőtt említette a Facebookot, országértékelőjén – azóta viszont már lassan minden önkormányzati képviselőnek saját rajongói oldala van –, amikor is a Millenáris Parkban, polgári milliő ben, a „nézd már, hogy változik a világ” típusú arckifejezést magára öltve szólalt meg: „A Facebookon, ilyenem is van, az egyik szurkolóm – nem rajongóm, bár az angol fordítás kötelezővé teszi – a következő üzenetet küldte, amikor megkérdeztem, miről kellene beszélnem.” (Az üzenet az volt, hogy „Lopni dicsőség. Hazudni kötelesség. Ütni öröm. Itt az idő, hogy ennek véget vessünk.”) Ekkor indult be igazán Orbán Facebook-futama: a 2009 februárjában még kilencezres rajongói tábor két hónap alatt a duplájára nőtt.

A választások után viszont nyári szünetre vonulhattak az oldal gondozói, legalábbis ki tudja, miért, legközelebb csak az önkormányzati választási kampányban éledt újra az üzenőfal. Az oldal növekedése azóta valamelyest lelassult, nem úgy a rajongói aktivitás (ezer „tetszik”, illetve hozzászólás bejegyzésenként). Az idei országértékelésben Orbán ismét szájára vette a Facebookot, sőt előzetesen kérdéseket tehettek fel a rajongók, de azokra nem érkezett válasz, így Orbán stábja most azzal vigasztalja a rajongókat, hogy majd írásban válaszol az üzenőfalon. Néhány „kérdezzük meg a népet” című akciót leszámítva, az orbáni rajongóknak olyan bejegyzésekkel kell beérniük, mint hogy „2011 a megújulás éve” vagy hogy „Magyarország újjászervezése csak az emberekkel együttműködve lehet sikeres” – de láthatóan ez is elég a magas rajongói aktivitás kiváltásához.

A Fidesz tehát inkább kampányolásra alkalmas faliújságnak tekinti az internetet (ezt támasztja alá a tavalyi választás idején pezsgő, de már jó ideje nem frissülő női tagozatos oldaluk a fidesz.hu-n), a kapcsolatépítés – ami miatt például a Facebook is létrejött – még nem igazán merült föl lehetőségként.

Persze a képhez az is hozzátartozik, hogy a Facebook nem kifejezetten ideális terep a politikusoknak, sőt inkább aknamező. 45 ezer rajongót még a „Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?” csoportnak is sikerült összehoznia. Feltehetőleg hirdetési büdzsé nélkül. A ma már 2,6 milliós Facebook-közösséget inkább felbőszíthette a politikusok aktivizálódása. Ha összevetjük a politikusok és pártok rajongói táborait az ellenük – vagy politikájuk ellen – szerveződött oldalakéval, közösségekével, azt látjuk, hogy utóbbiak sokkal virulensebbek és nagyobbak. Jóllehet ezek többsége ártalmatlan gúnyoldal, de ettől még kínosabb lehet a politikusoknak. Legalább ennyire veszélyesek lehetnek – potenciálisan – a komolyabb célkitűzésekkel indult csoportok: a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen például már 55 ezren állnak ki. Az alulról jövő, politikai célú kezdeményezések közül a legnagyobb és legsikeresebb eddig a 270 ezres „Mondjunk le a tűzijátékról az árvízkárosultak javára” csoport volt, jelenleg pedig az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” oldal a sláger, igaz, egyelőre 81 ezernél tart a tagság, de így is sikerült egy tízezres, majd egy ötezres tüntetést megszervezniük, annak költségeit pedig pillanatok alatt összedobták a rajongók.

A Facebookról indult sajtószabadság-mozgalom veszélyeit alighanem a kormányoldal és szimpatizánsaik is felismerték, a civil tiltakozás ellensúlyozására megjelent az Elég elnevezésű csoport (Deutsch Tamás csatlakozását sajtótájékoztatón jelentette be, szintén egymilliós tagságot álmodva, de ez eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 19 ezren csatlakoztak, ennél még a Deutsch saját fényképeivel kiadott naptárt övező ügynek is sokkal nagyobb olvasottsága volt a blogokban). A csatlakozók között szép számmal akadnak történelmi és kitalált figurák, 1-2 ismerőssel, akik hallatlan egyetértésben lájkolják az oldalt és a bejegyzéseket, mesterségesen pörgetve a forgalmat, ezen keresztül a hírfolyamban előkelő helyen tartva az oldalt. (A „rajongók” között találjuk Mézga Aladárt, Jeanne D’ Arcot, Kossuth Lajost, Guy Fawkes-t, illetve Talpra Magyart is.) Természetesen a sajtószabadság-harcosok ellen indított oldal ellen is indult egy oldal, Elég a hazugságokból címmel, jelenleg 2600 rajongója van.

A rohamtempóban növekvő magyar Facebook-közösségben tehát ma már könnyedén lehet tíz- vagy akár százezreket is megnyerni egy-egy ügynek, akár ingyen. Miközben a százezres határt egyetlen felülről irányított politikai csoportnak sem sikerült még megközelítenie sem.

Így aztán az az állítás, hogy „mi is” a Facebookon nyertük meg a választást, semmiképp sem írja felül a szavazófülkékben véghezvitt forradalommal kapcsolatos orbáni tézist.

Hetvenháromezren lájkolták