Ispán Ödön esete a biztonsági övvel
– Nézze, most nincs bedugva, így hiába adom rá a gyújtást. Ha becsatolom magam, azonnal el tudom indítani – mutatja Ispán Ödön a furgonja speciális berendezését, egy házilag készített mikrokapcsolót, amit a vezető oldali biztonsági öv csatlakozójába szerelt be. – Egyszerű kis dolog, főleg azért csináltam, hogy soha ne induljak el biztonsági öv nélkül. Másrészt megnehezítheti a tolvajok dolgát.
A 67 éves géplakatos szerint ugyanis, ha valaki el akar kötni egy kocsit, nem bíbelődik azzal, hogy becsatolja magát. Ez a biztonságtechnikai trükk persze csak addig lehet hatásos, amíg titokban marad. Éppen ezért nem árulta el a dolgot 2009. november 9-én annak a két rendőrnek sem, akik Hajmáskéren egy közúti ellenőrzés során megállították a kocsiját.
– A műhelyemtől néhány méterre történt az eset. A rendőrök lemeszeltek, és közölték, hogy nem kapcsoltam be az övemet az indulás előtt, hanem csak menet közben, amikor megláttam őket – idézi fel az igazoltatást Ispán Ödön. –Nem akartam elárulni a mikrokapcsolós trükköt, ezért csak annyit mondtam nekik, hogy lehetetlen, amit állítanak. Nem ismertem el a szabálysértést, nem írtam alá az általuk készített jegyzőkönyvet. Feljelentettek. Nem aggódtam, azt hittem, majd beidéznek, és akkor a kapitányságon majd felfedem a dolgot.
Ispán Ödönt azonban nem idézték be. Néhány nappal később postán megküldték számára a veszprémi kapitányság elsőfokú határozatát, amely szerint tízezer forintos bírságot szabtak ki rá. A férfi fellebbezett azt kérve, hogy bemutathassa a bizonyítékait az igazának alátámasztására. A rendőrség ezúttal sem hallgatta meg. A jogerős másodfokú határozatot – ami helybenhagyta a tízezer forintos bírságot – maga az akkori megyei rendőrfőkapitány, Bolcsik Zoltán írta alá, aki indoklásában arra hivatkozott, hogy az intézkedő rendőrök által kitöltött jegyzőkönyv közokiratnak számít, ami önmagában is bizonyító erejű.
– Vagyis a rendőrök állítása megkérdőjelezhetetlen – vonja le a következtetést Ispán Ödön.
– És mi van, ha netán mégis tévednek, vagy urambocsá! valótlant állítanak? Biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna bizonyítani az igazamat, ha nincs beszerelve a kocsimba a speciális indításgátló.
A hajmáskéri férfi ügyvédet fogadott, és bíróságra vitte az ügyet. Három bizonyítékot mutatott be. Az első egy igazságügyi mérnöki szakértői vélemény volt, amely szerint a biztonsági övbe szerelt kapcsoló valóban nem engedi elindítani az autót, ha a vezető nincs bekötve. A 2010 márciusában készült szakvélemény szerint az átalakítást jóval korábban hajtották végre, azaz nem zárható ki, hogy a rendőri igazoltatás időpontjában már működött. A második bizonyíték Ispán Ödön egyik barátjának vallomása volt: a géplakatos egyedül neki beszélt a speciális kapcsolóról, amiről a tanú azt mondta, hogy az igazoltatás időpontjában a szerkezet már be volt szerelve a kocsiba. A harmadik bizonyíték egy mobiltelefonnal készített fotó volt, amit Ispán Ödön hónapokkal a rendőri intézkedés előtt készített az átalakított övkapcsolóról.
A bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrségi határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot. Az indoklás legfőbb eleme az volt, hogy a rendőrség nem tisztázta kellően a tényállást, kizárólag az intézkedésről készült jegyzőkönyvre hagyatkozott. A veszprémi rendőrkapitányság ezek után salamoni döntést hozott: a megismételt elsőfokú eljárást megszüntették.
– Azért egy bocsánatkérést elvárnék a rendőrség részéről – mondja Ispán Ödön. Arra ugyan hiába vár. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől írásban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy azért szüntették meg az eljárást, mert „nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy nevezett személy használta-e a biztonsági övet, vagy sem.”
A biztonsági rendszerek –biztonsági öv, bukósisak, gyermekülés – szabálytalan használata miatt kiszabott bírságokról csak közös statisztika létezik. Veszprém megyében tavaly ezekben az ügyekben 3320 eljárást kezdeményeztek, a megbírságoltak közül csak hatan fordultak bírósághoz. Eddig öt per zárult le, abból a rendőrség hármat veszített el.
Ispán Ödön számára legfeljebb erkölcsi sikert hozott, hogy végigvitte az ügyet. Kiszámolta, hogy az ügyvédi és az utazási költséggel, a különböző illetékekkel együtt 42 ezer forintjába került az igazának megvédése. Ha kifizette volna a helyszíni bírságot, ötezer forintból megúszta volna.
– Negyven évet levezettem anélkül, hogy a rendőrök megbüntettek volna. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy öregkoromra két fiatal egyenruhás meghazudtoljon. Nem engedte az önbecsülésem.