Médiatörvény: a kormány tovább nem enged

Az ellenzéki pártok, az Európai Bizottság és a magyar kormány megállapodásában szereplő pontokon túl is szükségesnek tartják a médiatörvény módosítását, ezért a jogszabály visszavonását és a szakmai szervezetekkel közös átdolgozását javasolják. A kormány részéről azonban nincs szándék további változtatásra.

A médiatörvény módosítása kapcsán készített végleges szövegváltozat mind az Európai Bizottság, mind a magyar kormány szerint az összes olyan pontot, kérdést megnyugtatóan megválaszolja, amelyet Neelie Kroes, a bizottság médiabiztosa felvetett. Sem szándék, sem igény nincs további módosításra – nyilatkozta tegnap lapunknak Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár.

Az Európai Bizottság által eredetileg kifogásolt három helyett végül négy ponton változik a médiaszabályozás. A negyedik új elem, amely korábban büntetéssel fenyegette bármilyen, személlyel kapcsolatos elmarasztaló jellegű vélemény megjelentetését. A Népszabadság egyebek mellett emiatt fordult az Alkotmánybírósághoz.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár munkatársunk felvetésére, hogy az EBESZ sajtószabadság-képviselője, Dunja Mijatovic szerint, ha a magyar kormány most megváltoztatja a törvényt, akkor a média pluralizmusának és az információ szabad áramlásának megfelelően kellene módosítani, továbbá úgy, hogy a médiahatóságban ne csak a kormánypárt által delegált tagok legyenek, azt mondta: semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak az EBESZ-től. Másrészt ezeket a kérdéseket a korábbi megbeszéléseken már felvetette Dunja Mijatovic, és válaszoltak is neki. Egy másik kérdésünkre, hogy ha a parlamentben ismét megnyitják a médiatörvényt, ellenzéki módosító indítványokat akceptálnak-e, az államtitkár kitérő választ adott, mondván „az már parlamenti terep lesz”.

Más forrásból lapunk úgy értesült, a kormány valóban nem éli meg presztízsveszteségként a konkrét módosításokat akkor sem, ha három pont helyett négy ponton kell korrigálni a szabályozást. – Ezek szerintünk pontosítások – mondta lapunknak egy ismert kormánypárti politikus.

Az MSZP változatlanul úgy véli, hogy a médiatörvényt vissza kellene vonni. Mandur László, a szocialisták médiapolitikusa lapunknak azt mondta, kezdeményezi, hogy a parlamenti pártok és a szakmai szervezetek bevonásával készítsék elő még tavasszal a médiatörvény teljes átvizsgálását és olyan módosítását, amely minden európai civilizált normának, a sajtó szabadságának és függetlenségének is megfelel. Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint, ha a Fidesz–KDNP támogatta volna az LMP-nek a rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó javaslatát, illetve a párt módosító csomagját, akkor az Európai Bizottságtól „most kapott négy pofonból hármat meg lehetett volna előzni”. Továbbra is fenntartják azokat a módosításaikat, „amelyek kigyomlálnák a törvényből a legdurvább szabályokat”.

A sajtószabadságért már két budapesti és több vidéki nagyvárosi tüntetést szervező civilek sem elégedettek. A szervezők egyike megerősítette, hogy megtartják a március 15-re tervezett demonstrációt. Fölkel Róbert szervező a Klubrádióban azt mondta, az a négy változás, amit most Brüsszel nyomására megtesz a kormány a médiatörvényben, nagyon kevés. „Egy totálkáros autót ugyanis felesleges javítgatni” – fogalmazott. A tervek szerint ezen a napon 15 országban, köztük a New York-i magyar konzulátus előtt is tüntetnek a magyar sajtó szabadságáért.

Az első demonstráció a médiatörvény ellen a Szabadság téren
Az első demonstráció a médiatörvény ellen a Szabadság téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.