Vihar a meteorológusoknál, mert olcsón adták az időjárást

Problémás szerződéseket talált az intézmény felügyeletét ellátó környezetügyi államtitkár az Országos MeteorológiaiSzolgálatnál (OMSZ). A vélelmezett szabálytalanságok egyrészt az időjárási adatok, illetve az OMSZ-nél készült időjárásjelentések továbbértékesítésével, másrészt a szolgálatnál dolgozó meteorológusok médiaszerepléseivel kapcsolatosak.

A vidékfejlesztési miniszter a közelmúltban felmentette Bozó Lászlót az OMSZ elnöki tisztségéből és Dunkel Zoltánt nevezte ki a helyére. Dunkel korábban már állt a szolgálat élén; a 2006 augusztus 20-i, tragikus végű tűzijáték miatt kellett távoznia. Az akkori vizsgálat az OMSZ-t is hibásnak mondta a nem elég pontos riasztás miatt, ám Illés Zoltán környezetügyi államtitkár egy tegnapi sajtóbeszélgetésen azt érzékeltette: szerinte Dunkelt bűnbaknak tették meg a valódi felelős (szerinte Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter) helyett.

Illés kifejtette: a vezetőváltáskor bekérette az OMSZ külső partnerekkel kötött szerződéseit, és a csomagban munkatársaival számos, problémásnak tűnő kontraktust talált. Példaként egy olyan megállapodást említett, amely szerint egy magánhírügynökség havonta 260 ezer forintot fizet az időjárás-jelentésekért a szolgálatnak, ugyanakkor a szerződés alapján a kapott anyagokat közel hússzoros áron továbbadhatja az egyik kereskedelmi televíziónak. Illés szerint még a tévétársaság által fizetett díj is messze alacsonyabb a reális árnál, hiszen az időjárás-jelentések környezetében eladott reklámok annak többszörösét hozták a tévé konyhájára. Az OMSZ által kasszírozott pénz viszont irreálisan kevés volt.

Az államtitkár szerint a hasonló szerződésekben szereplő árak és a teljesítés értéke között semmilyen logikus összefüggés nem mutatkozott. Illés Zoltán azt is jelezte: megengedhetetlennek tartja, hogy a médiumokban fellépő és ott az OMSZ prognózisait elmondó meteorológusok magánemberként, saját magánvállalkozásaik nevében külön is számláznak az egyes tévéknek és rádióknak. Itt a problémát az jelenti, hogy a szakembereket éppen azért hívják meg a műsorokba, mert az OMSZ-ben dolgoznak, vagyis, ha ezért a fellépésért pénz jár valakinek, az sokkal inkább az intézmény, és nem az OMSZ tekintélyét áruba bocsátó meteorológus. Illés érzékeltette: az ügynek további személycserék, a teljes szerződésállomány felülvizsgálata, és a meteorológiai adatokkal kapcsolatos jogi helyzetet szabályozó törvényjavaslat formájában folytatása lesz.

Az államtitkár bekérette az OMSZ külső partnerekkel kötött szerződéseit, a csomagban számos problémásnak tűnő szerződést talált
Az államtitkár bekérette az OMSZ külső partnerekkel kötött szerződéseit, a csomagban számos problémásnak tűnő szerződést talált
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.